Edit néni Fejér megyében, Szabadbattyánban született. Közel évszázados, mozgalmas életútjáról, Martfűre kerüléséről nagy kedvvel beszélt látogatóinak. Családja háborús hányattatásait felidézve mesélt arról, hogyan helyezték állomásfőnök édesapját az akkor határállomás Újvidékre. Mesélt a frontok vonulásáról, az állomást érő bombázásokról, édesapja és fiú testvérei frontszolgálatairól, elhalasztott esküvőjéről, a háború borzalmairól, a harcok, az orosz front előli menekülésről, édesapja haláláról. – Végig éltem mindent, amit ellehet képzelni rosszat – mondja, amibe mai fejjel még belegondolni is nehéz.
Fiatal lányként bankban kapott állást Újvidéken, ahonnan a hitelintézet budapesti központjába helyezték. Orvosnak készülő férje a frontszolgálat után fogságba került, és miután hazajött, nem fejezhette be az orvosi egyetemet, segédmunkásból kellett egyre előrébb lépnie. Edit néni a háború utáni nincstelenségben, pici gyerekekkel, egy főiskolán, majd a közgazdasági egyetemen helyezkedett el, adminisztratív munkakörökben. Harminc év munkaviszony után, a közgazdasági egyetemről vonult nyugdíjba 1975-ben. Nyugdíjasként, párja halálát követően költözött Martfűn köztiszteletben álló lánya és családja közelségébe. Gyermekei, négy unokája és két dédunokája sok-sok örömet hoz lassan pergő hétköznapjaiba, amelyek családja gondoskodásában, szeretetben telnek, immár Martfűn.
Herbály Jánosné