– Évente 4-5-ször vettünk részt versenyeken, közel negyven versenyen, melyből csak egyszer nem értékeltek dobogós hellyel. Harmadik helyezett soha nem voltam, kb. ötször-hatszor lettem második, a többi mind első hely volt – sorolja eredményeit Martfű gulyáskirálya. – Én ezt mind hoztam magammal! Amit gyerekkoromban láttam, tapasztaltam, hallottam, azt előbányászva bizony rájön az ember, hogy nincsenek titkok, csak elő kell szedni a gondolatainkat – teszi hozzá, majd szívesen mesél a szabadban elkészíthető ételei, a pörköltek, gulyások, egytálételek, tárcsás sültek, valamint a kolbászok, szalámik receptjeiről, külön kiemelve az általa használt alapanyagok fontosságát. – Mangalica sertést használok, ami a Körösök vidékén és a ceglédi tanyavilágban nevelkedik, a szürkemarhahúst a Hortobágyról hozom, a szalámi sertés húst – ami kevésbé zsíros – is megbízható vágóhídról vásárolom. Ételeim, termékeim mindenesetben mentesek az adalékanyagoktól és az ételkiegészítőktől. Ahogyan a húsokat, úgy a zöldségeket is ismerős termelőktől, kizárólag azoktól vásárolom, akik kétkezi munkájukkal garantálják a megbízható minőséget, és nem utolsó szempont az sem, hogy vásárlásommal segíthetek nekik az életben maradáshoz.
Dévaványán töltött gyermekkorából, nagymamája konyhájából hozott emlékeit továbbörökítve gyűjtötte, bővítette tapasztalatait húszas éveitől, sikerekkel kikövezett útján csendes, szerény, de határozott természetével érve el kitűzött céljait. Most, közel a hatodik x-hez, már múlt időben mesél a versenyek izgalmairól, kupáiról, hiszen ahogy mondja, zsűrizni szívesen jár, de egészségét előtérbe helyezve, a versenyzést mellőzve, leginkább családi és baráti körben hódol tovább a tradícióknak.
A sikerek, amikre leginkább büszke, a szakma neves szakácsai, akik barátsága sokat jelent számára, az alapanyagok, melyek kivételes ízeket varázsolnak ételeiben, és a saját receptjeit őrző vaskos füzete, amely számtalan történettel, főzési fortéllyal kelti fel az emberek kíváncsiságát, azokét mindenképpen, akik kóstolták már valaha Adamik Lajos egyedi alapanyagokból készült magyaros ízeit és hamisítatlan kézműves termékekeit.
– Én mindennel úgy vagyok, ha jót akarok csinálni, azt gépekkel is meg lehet tenni, ha azonban nagyon jót, oda már kell a kézművesség. Ezt a mostani világ nem tűri el – mesél tovább magáról, a kezdeteket is felidézve: – 1985-ben kezdtük el az akkor még tisztességes megélhetést biztosító kisiparos tevékenységünket, a száraztészta üzemünkben. Ez most is megvan, ha nem is ugrásra kész. Tizennyolc évig csináltuk, de a törvényi változások miatt felfüggesztettük. A kis kocsmánkat – amivel folytattuk –, én „hangulat karbantartó üzemnek” neveztem el, de jártunk rendezvényekre is borokat árulni. Tulajdonképpen ebből éldegélünk és áldozunk a versenyekre – meséli.
A hagyománytisztelet nyomait őrzi az Adamik házaspár kis kocsmája mellett kialakított, a család múltját és jelenét ötvöző, hangulatos kis vendégváró helyiség is. Az itt látható régies eszközök – használati tárgyak, kupák, fényképek – mind-mind gyűjtőjükről és az általa képviselt népi értékek jelentőségéről mesélnek.
– Ami a legnagyobb elismerés volt a versenyeket illetően, hogy pár évvel ezelőtt Franciaországban (Amienben) beválogattak egy magyar csapatba, melynek gasztronómusaként, a kulturális év alkalmából magyar gulyásokat főztem. Ide Benke Laci bácsi ajánlására kerülhettem, akivel első versenyeim óta jó kapcsolatot ápolok, melyre büszke is vagyok. Sokat tanulhattam tőle, sok rendezvényen zsűriztünk is együtt, és ami különösen megtisztelő számomra, hogy nem csak én tanulhattam tőle, hanem ő is örömmel hasznosította, amit én mutathattam meg neki.
Ugyancsak kedves emlék, amikor a Kalocsai Paprikás Ételek Főzőversenyéről a fődíjukkal térhettünk haza, egy igazán különleges ételsor – vargányás paprikamártásban párolt, göngyölt hátszín vaddisznópörkölt ágyon, kapros - juhtúrós csuszával, Cumberland-mártással töltött részeges körtével – készítésével. A nagy eredmények közé sorolom, amikor részese lehettem annak a csapatnak is, amely birkafőzésből felállította a Guinness-rekordot a békés megyei Vésztőmágoron, egy történelmi emlékparkban. Itt 7500 adag pörköltet főztünk meg egy 4251 literes üstben, egy falka birkából, 1500 kg húsból.
Adamik Lajos szerint nincs titka a recepteknek, hiszen bárki tudhatja, mi kell hozzá, egy ismerősét idézve azonban ő is azt vallja: a receptet oda tudom adni, de a kezemet nem.
A kalocsai paprikáról épp olyan tisztelettel és alázattal beszél, ahogyan csak egy többszörösen elismert, élete hivatásául a népi étkek készítését választó szakács tud beszélni. Azt mondja, ezek a paprikák olyanok, hogy ha beleszippantunk, átszellemülünk az illatuktól.
– Öröm és bánat is van bennem, mint ahogyan büszkeség is, amikor visszatekintek az életem azon időszakára, amikor a sok munka mögött sok szép siker, élmény is jutott. Feleségemmel együtt nagyon szerettük ezt csinálni, de azt valljuk, sajnos, ami az életben jó, az elmúlik előbb utóbb. Így történik velünk is, az okok között leginkább orvosaim tanácsát említve, akik pihenésre intenek. Azt nem mondom, hogy teljesen abbahagyjuk, de komolyabb, nagyobb versenyekre már nem jelentkezem. Azért a fakanalat végérvényesen szögre nem akasztom.
Ha újrakezdhetném, talán egy valamit máshogyan csinálnék. Látva, milyen sokan nem a képességeik miatt jutottak el oda, ahol vannak, talán én is jobban könyökölnék. Én a tisztességesebb végét fogtam meg mindig a dolgoknak. Nem szoktam káromkodni és veszekedni sem. Feleségemmel, Ibolyával 37 éve ismerjük egymást, és ő is megmondja, félórát, ha veszekedéssel töltöttünk ez idő alatt. Ha mégis elszakad a cérna, akkor sem kiabálok, magamban intézem, mert úgy vélem, attól, ha valaki kiabál, még nincs igaza. Törtető sem vagyok, bár magamban törtetek ez igaz, mert mindig úgy indultam el egy versenyen, hogy nem résztvevő, hanem első akarok lenni. És ez legtöbbször sikerült is.
Ami mindvégig hajtott, azt versenyek nélkül is tovább csinálhatom: családi körben, rendezvényeken okozhatok örömet ételeimmel, megszerzett tapasztalataimat, tudásomat jó szívvel nyújtva át a hagyományok utánam jövő őrzőinek.
Magyar Mária