S amikor elérkezett a pillanat, s megérkezett közénk, előadóbarátaival, megelevenedtek könyveinek sorai, élővé vált minden szava. Úgy fűzte, kerekítette mondandóját, mintha maga is vers lenne.
Fabulya Andrea és Paulovics Tamás közreműködésével ízelítőt kaphatott a közönség a költő életútjának legfontosabb állomásairól, legmeghatározóbb műveiből. Képzeletben végigsétáltunk hetvennyolc életév mozaikkövén: az irodalmi inspirációt adó gyermekkoron, a szárnyakat bontó kamaszkoron, az igazat kereső ifjúkoron és a lelki élményeket megérlelő felnőttkoron.
Megtudhattuk, felhőként folyamatosan alakuló, gomolygó művészetének vannak szárnyalásai, s emellett jelzőoszlopul szolgáló értékpillérei is. A már igen korán, öt-hatévesen megismert irodalmi elődök költészetének tisztelete, Weöres Sándorral, Nagy Lászlóval és Juhász Ferenccel való személyes találkozásainak örökkévaló emlékei… Verseit átszövi természetszeretete, a feleségéért rajongó férfilélek hűsége, mélységek és magasságok, játékos ragozások és az igazmondó Tiborc példázatos szókimondásai…
Kimondott és kötetben leírt gondolatai nem öncélú, a ma oly gyakran tapasztalt önreklám-szavaknak tűntek, hanem lélekmélyből fakadó megvallásnak. Időutazóként Buda Ferenccel lehettünk 1956-ban, mikor három megjelent verséért börtönbe zárták, és ha képletesen is, de ott lehettünk küszködésekkel teli Isten-keresésének pillanatainál is: „Arra fiam, arra! Nem ütlek én, üsd magad te, ha rossz felé mégy…!” Buda Ferenc ma főként azért fohászkodik, hogy unokái a mainál ne rosszabb világba nőjenek fel, ha már abban nem bízhat, hogy a világ teljesen megjavul. Költészetével, irodalmi példamutatásával azonban kimondatlanul is szépen szóló sípot szeretne belőlünk faragni. Ha hagyjuk.
Életmeséje, felolvasásai, Fabulya Andrea és Paulovics Tamás összekötő gondolatai, kérdései, szavalatai, mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a találkozó örök élmény legyen szervezőnek és közönségnek egyaránt.
Kengyel Éva