Az emlékezés Ünnepi Istentisztelettel vette kezdetét a Martfűi Református Templomban.
– Segíts bennünket urunk, hogy valóban tudjunk egy közösség lenni, úgy, mint Martfűi Református Gyülekezet, mint Martfű város, mint egy lakóközösség. S hadd emlékezzünk urunk ezen a mai vasárnapon mindazokra, akiket megsebesített, megbántott vagy megölt az emberi rosszindulat. Hadd hozzuk eléd urunk azokat az embereket, akiket hátratétel ért az ő hitük vagy meggyőződésük miatt, akik mártírhalált haltak – kérte Isten áldását a hősökre és az emlékezőkre Kupai-Szabó Kornél református lelkész az Ünnepi Istentiszteleten.
Kossuth Lajos 1890-ben egy levelében azt írta: „Arad pedig a magyar Golgota.” – Igaza volt Kossuthnak, Arad és a Golgota hegyének van közös pontja: mindkettő a halálról szól, arról, hogy valaki az üldözés áldozata lett – emlékeztetett Kupai-Szabó Kornél. – Igyekezz a jóra, cselekedj és élj úgy, mint aki számára valóban fontos Krisztus ügye! S ha ezt sikerül megvalósítani, akkor megértjük, hogy mit is jelent az ellentmondásos állítás, a szenvedés boldogsága. Hiszen voltak emberek, és ezekre az emberekre emlékezünk a mai vasárnapon, akik valóban szenvedtek, de közben tudták, egy jó ügyért tesznek. S akkor, amikor a keresztyénüldözésre vagy az aradi vértanúkra gondolunk, biztosan eszünkbe jut egy olyan szó, ami a két csoportban közös, ez pedig a bátorság.
A megemlékezés a Damjanich-emléktáblánál folytatódott, ahol Pécskői Miklós középiskolai tanár, Martfű Város Díszpolgára ünnepi köszöntőjét hallhattuk.
– Az 1848-49-es szabadságharcra mindig tisztelettel és önérzettel gondolt és gondolhat a magyarság. Így gondolhat, mert harca igazságos volt, és most először az ország benyújtotta felvételi kérelmét a szabad népek családjába. Hazánk készületlenül is oly erőt fejtett ki, hogy csak Európa két nagyhatalmának egyesült ereje verhette meg.
A fegyverletétel után következett a példátlan megtorlás. Ausztria császára egész dühét a nemzeten és fiain töltötte ki. Szabadkezet adott Haynau táborszernagynak, aki a gyűlölet, az igazságtalanság megszemélyesítője. Parancsára október 6-án, Aradon hajtják végre a halálos ítéletet kötél által, vagy kegyelemből golyóval.
Tisztelve említsük meg nevüket: Damjanich János, Nagysándor József, Leiningen- Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Láhner György, Vécsey Károly, Török Ignác, Aulich Lajos, Knezic Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid.
A hősök hőseit, a bátrak bátrait végezték ki Arad várának sáncainál. Ugyanezen a napon, Pesten lőtték agyon Batthyány Lajost, az első független felelős kormány miniszterelnökét.
Október 6. a magyar nemzet egyik fájó sebe, a szabadságharc csillaghullásának napja, amely azóta is nemzeti gyásznap. Hálával és tisztelettel kell adóznunk azoknak a több száz később kivégzettnek, a várfogságra ítélt ezreknek, a birodalmi seregbe besorolt tízezreknek, akik hosszú- hosszú évekig szolgáltak a legtávolabbi helyőrségeken.
A mártírok életéből hazaszeretetet és törvénytiszteletet tanulhatunk. Lehullottak a szabadságharc csillagai, de nem vesztek el. 165 év óta ott fénylenek édes hazánk egén – emlékezett az aradi vértanúkra Pécskői Miklós.
Az ünnepi megemlékezésen Bacsik Ágnes és Szabó Tamás, a Martfűi József Attila Általános Iskola diákjai katonadalok énekeltek, Székács Anna pedig szavalatával színesítette a rendezvényt.
Végezetül az önkormányzat és intézményei, az oktatási intézmények, valamint a civil- és pártszervezetek képviselői helyezték el a Damjanich-emléktáblánál a tisztelet és a megemlékezés virágait.
Herbály Jánosné