Az ülésen szó volt arról, hogy a hulladékkezelő bővítésre kerülhet, így még körülbelül két évig tudná fogadni a közszolgáltatás keretében begyűjtött hulladékokat, de a tulajdonosok felhatalmazták a társulás elnökét arra is, hogy a hulladékkezelő adásvételéről egyeztetéseket folytasson a jelenlegi üzemeltetővel, mely nem zárkózott el a hulladékkezelő megvásárlásától.
Az ülés további részében a 2023. évi, rendelési időn kívüli központi orvosi ügyelet ellátásáról volt szó. Az Emergency Service Egészségügyi Szolgáltató Kft.-vel történt előzetes egyeztetések eredményeként a Társulás tagjai nem csak a szolgáltatás díjának felajánlott kalkulációiról beszéltek, de az orvosi ügyelet működéséről, az ellátás feltételeiről is. A szolgáltató az árajánlatában kifejtette, hogy a jövő évi díj kialakítását milyen gazdasági, törvényi változások befolyásolják.
A tagönkormányzatok a mindenre kiterjedő díjemelkedések miatt gondosan mérlegelték a több biztosítási feltételt figyelembe vevő kalkulációkat, majd a további sikeres egyeztetések eredményeként 2022. november 17. napján javaslat született a szolgáltatási szerződés módosításáról, új telephely és központ meghatározásáról, valamint a szerződés hatályának meghosszabbításáról, hogy továbbra is biztosított legyen a folyamatos orvosi ügyeleti feladatok ellátása 14 település lakossága részére.
Dr. Papp Antal
elnök