A kultúra a mindennapok ünnepe – Köszönet azoknak, akik igénylik és éltetik

A magyar kultúra közös kincsünk, mely értékes, egyedi és méltán gazdagítja közös európai kultúránkat. A magyar kultúra napja és a január 21-én, a kultúra e jeles ünnepe alkalmából rendezett városi ünnepség ismét alkalmat adott arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.



A magyar kultúra ünnepén önkormányzati elismerések átadására is sor került, ezúttal a Martfű - Szuper csúcshely klip alkotói vehettek át Önkormányzati elismerő oklevelet karácsonyi ajándék videójukért.

– Mit jelent magyarnak lenni?  Az elvadult világban embernek maradni! – hirdette ünnepi műsorában dalaival Kovács Nóri, a népzene és a világzene műfajának egyik legismertebb hazai előadója.

Az ünnepség résztvevői, városvezetők, önkormányzati képviselők, a városi intézmények munkatársai, vezetői, pedagógusok, diákok, egyházi vezetők valamint a városunkban működő kultúrát szerető, művelő civilszervezetek és művészeti közösségek vezetői és tagjai közösen tisztelegtek a magyar kultúra napja, egyben nemzetünk himnusza és alkotója, Kölcsey Ferenc előtt, aki 1823-ban Szatmárcsekén ezen a napon fejezte be híres, szép költeményét.

Az ünnepségen is felcsendülő Himnuszt követően Székácsné Tálas Gabriella, a Városi Könyvtár vezetőjének ünnepi köszöntőjét hallhattuk, aki hivatásában és művészeti alkotó munkájában is aktív részese és formálója városunk kultúrájának, közösségi életének.

– Tudjuk, minden emberi társadalomnak van kultúrája, a szükségletek szerint folyamatosan változó, egymástól eltérő, sokszor nagyon eltérő kultúrája.

Az eltérés, az igények és lehetőségek szerinti változás egy társadalmon belül is megfigyelhető. A mi kisvárosunknak, nekünk, martfűieknek is van saját kultúránk. Bátran állíthatjuk, hogy ennek a településnek a lakói a kezdetektől kiváltságos helyzetben vannak a sok-sok helyi értéknek, kreatív embernek, lehetőségeknek köszönhetően.

Mit jelent a kultúra, mit jelent ez a szó, mi minden rejtőzik mögötte tetten érhető és megfoghatatlan is?

A kultúra ünnep. Nem csak ma a napján, hanem minden nap, hétköznap is. A kultúra a mindennapok ünnepe. Ünnepelni pedig kell. Fény kell, gyújtani kell. És ünnep az olvasás, egy intellektuális beszélgetés, egy koncert, egy film, egy kiállítás, egy épület.

A kultúra szavak, magyar szavak, zene, tánc, hang, kép, forma, hagyomány, mese. A mese kultúra! A kultúra alkotás, a kultúra befogadás. A kultúra értékteremtés, értékátadás. A kultúra felelősség. A kultúra áldozat (idő, energia, pénz). A kultúra élet, annak értelme.

A kultúra csipegetés, falatozás, kortyolgatás, élvezet, boldogság. Szerencsés az, aki minden nap rátalál, munkájában, otthonában, szabadidejében.

A kultúra találkozás az őt hordozó emberekkel. Jó, ha vannak saját embereink, kultúrahordozóink, akik táplálják lelkünket, jó ismerősök, ősök, barátok, vagy személyesen nem ismert alkotók, útjelző fák.

A kultúra ajándék. A kultúra tehát létszükséglet. Ezért köszönet illeti azokat, akik igénylik, akik éltetik, akik bármilyen módon dolgoznak érte.

A kultúra táplálék! – fogalmazott ünnepi beszédében Gabika, egész életére jó étvágyat kívánva hozzá mindenkinek.

2018-tól „Martfű Város Kulturális és Művészeti Díjait” minden év augusztus 20-án vehetik át az arra érdemesek, más szakági díjakkal együtt. Az önkormányzati elismerésekre vonatkozó rendelet azonban számos területen lehetőséget biztosít elismerő oklevelek átadására, így a kultúrában kiemelkedő tevékenységet nyújtók részére is.

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen Martfű Város Önkormányzata elismerő oklevéllel köszönte meg a város nevében az önkormányzat Médiacsoportjának azt a „Karácsonyi videót”, amit az itt élők részére készítettek, és amivel sok örömet okoztak városunkban, hazánkban és az országhatáron túl is.

A videoklip az elmúlt hetekben óriási sikert aratott. Az ünnepség résztvevői is nagy örömmel nézték meg újra.

Az önkormányzati elismeréseket dr. Papp Antal polgármester és Rágyanszky István, az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottságának elnöke adta át.

Önkormányzati elismerő oklevélben részesült a vizuális kultúra és a városmarketing terén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréséül Herbály Jánosné, a médiacsoport vezetője, Magyar Mária, Kovács Tamás, Kovács László, Nagy Sándor valamint Tóth László, a Martfű Városi Televízió volt munkatársa.

– Önzetlen, a közösségért végzett munkájukkal magas színvonalon hozzájárultak a város imázs jelentős, városunk életében még soha nem tapasztalt mértékű fejlesztéséhez – fogalmazott a kultúra napi ünnepségen Asztalosné Kocsis Enikő, intézményvezetőként és munkatársunkként is sok sikert kívánva a csoport további tevékenységéhez.

A megtisztelő elismerésért médiás kollégái nevében is köszönetet mondott Magyar Mária, a klip ötletadója és szerkesztője, örömmel nyugtázva, hogy a Szuper csúcshely olyan hangulatot árasztva került be a város karácsonyfája alá, ahogyan készítői és velük együtt a szereplők szánták, szeretettel.

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi műsor Kovács Nóri „Nemzeti értékként” elismert énekes, előadóművész, dalszerző „Magyarnak lenni” című előadásával folytatódott.

„Bármerre visz az élet, ide mindig visszatérhetsz, mert ez az otthonod, ahova mindig hazaérhetsz!” – énekelte Kovács Nóri a Magyarnak lenni című dalban. A különleges előadás során a dallamok szárnyán bejárhattuk a „Kárpátoknak hazáját”, amely, ahogy a rendezvény címadó dalában is hallható, az otthonunk.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>