Európai színvonalú bölcsőde Martfűn – „Ez az épület mindig sok-sok gyermek zsivajától legyen hangos”

Az új bölcsőde épület és a negyvenhat fős igény azt bizonyítja, hogy élnek ebben a városban fiatalok. Martfű vezetése ennek a beruházásnak a véghezvitelével is azon dolgozott, hogy legyen jövője a városnak – hangzott el a Játékvár Óvoda és Bölcsőde új bölcsőde épületének november 15-ei ünnepélyes átadásán. Boldog István, térségünk országgyűlési képviselője köszöntőjében arra is emlékeztetett, hogy ezzel a beruházással, a gyermekek ellátási feltételei mellett, a bölcsőde dolgozóinak munkakörülményei is jelentősen javultak.



Az új bölcsőde átadó ünnepségén Gonda Istvánné intézményvezető örömmel köszöntötte a rendezvény vendégeit, köztük térségünk országgyűlési képviselőjét, megyei és városvezetőket, az önkormányzati képviselő-testület tagjait, a pályázat elkészítésében és megvalósításában közreműködőket valamint a bölcsőde munkatársait, akik a megnyitó ideje alatt is a gyermekek ellátásával foglalatoskodtak.

– Azt kívánom, hogy érezzék jól itt magukat a gyerekek, és a felnőttek nagy örömmel hozhassák ide a gyermekeiket! – köszöntötte az átadó ünnepség résztvevőit dr. Papp Antal.

A bölcsőde bővítése, óvodai férőhelyek felújítása Martfűn (TOP-1.4.1-15-JN1-2016-00001) pályázat megvalósításának e fontos szakaszát lezárva, Martfű város polgármestere a bölcsődeépítés folyamatáról is számot adott.

– Elindítottunk egy pályázatot, amit sikeresen megnyertünk, közel 120 millió forint értékben. A bölcsőde átalakítása során a korábbi óvoda épületet teljesen szét kellett szednünk és fel kellett újítanunk. A négy falon kívül szinte semmi nem maradt az eredeti épületből. Az óvodát átköltöztettük egy másik óvodaépületbe, ami jelenleg szintén bővítés alatt áll.

A teljes beruházás, az óvodabővítéssel, közel háromszáz millió forint értékű lesz. Sokba kerül, de a Martfűn élők és a gyerekeik ezt mindenképpen megérdemlik. Teljesen felújítottunk itt mindent, most már tényleg európai színvonalú bölcsőde épületünk lesz – hangsúlyozta dr. Papp Antal.

Boldog István elismeréssel gratulált az önkormányzatnak és a martfűieknek, azt kívánva, hogy az új bölcsőde épület mindig sok-sok gyermek zsivajától legyen hangos.

– Bízom benne, hogy azok, akik ide hozzák a gyermekeiket, és minden martfűi, amikor erre jár és látja ez az épületet, büszke lesz rá. És nem csak erre lehetnek büszkék, hanem egész Martfűre, hiszen számtalan beruházás valósult meg sikeresen ebben a városban a kormány támogatásának és az önkormányzat összefogásának köszönhetően.

Öröm, hogy az önkormányzat ilyen jelentős mértékben ki tudta egészíteni az óvoda bővítésére és a bölcsőde kialakítására kapott 120 millió forintos pályázati támogatást. Jól gazdálkodik az önkormányzat, sikeresen, jó helyre fektetik ezt a pénzt, mert a jövőbe fektetni a legfontosabb, és mi lenne a jövőnk záloga, ha nem a gyermekek.

Térségünk országgyűlési képviselője reméli, hogy ez a lendület ezután is folytatódni fog, Martfű jó pályázatokat nyújt be, a kormány pedig ezekhez a pályázatokhoz támogatást nyújt, és Martfű tovább fejlődik.

– Ebbe a körzetbe a Területi Operatív Programból közel 15 milliárd forint érkezett pályázatok útján, és több mint 5 milliárd forintot költöttek oktatási, nevelési intézmények felújítására vagy újak építésére.

A negyvenfősre bővített bölcsődei férőhelyre már most további hat jelentkező van, és minden eddiginél több fát ültettek az újszülötteknek a város közterületein az idei évben. Ebből is az látszik, hogy szükség van a bölcsődére, az óvodára és az iskolákra – erősítette meg az országgyűlési képviselő.

– A Játékvár Óvoda és Bölcsőde és az önkormányzat számára is fontos, hogy Martfű egyik legrégebbi nevelési intézménye, a régi Üzemi Óvoda megmaradjon a gyermeknevelés szolgálatában. Ez a pályázat lehetőséget adott arra, hogy megőrizzük az épület jellegét, továbbra is megtöltve gyermekkacagással – hangsúlyozta az átadó ünnepségen Gonda Istvánné.

– A bölcsőde kialakítása, az épület teljes körű átalakítása, felújítása szinte csak egy pillanatig tartott. Az óvodai évzáró ünnepséget követően adtuk át az épületet és a területet a kivitelezőnek. Öt hónap és egy hét elteltével, október végén pedig már meg is kaptuk a bölcsőde új működési engedélyét. Sok-sok szervezőmunka, pakolás után költözhettünk át az új, tágas, korszerű, negyven férőhelyes bölcsődébe.

Olyankor jó átadni egy épületet, amikor már lakják a lakói. A bejárás folyamán tapasztalhattuk, hogy birtokba vették nagy ámulattal hétfőn, négy napja járnak a gyerekek ebbe a bölcsődébe, élvezik, hogy itt van hely szaladni is a folyosón.

Nagy összefogásra és sok közreműködőre volt szükség, hogy ez a bölcsőde ennyi idő alatt, ilyen szép legyen – hangsúlyozta az intézmény vezetője, köszönetét fejezve ki:

- a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzatnak, Boldog István országgyűlési képviselőnek, hogy fontosnak és támogathatónak érezték pályázatukat városunk fejlődése érdekében,

- Martfű Város Önkormányzatának, hogy kiemelt önrésszel támogatta a pályázat megvalósítását, felismerve azt, hogy a gyermekek magas színvonalú neveléséhez, személyiségük kibontakoztatásához a legjobb körülményeket kell biztosítani,  

- dr. Papp Antal polgármester úrnak a személyes figyelemért, a támogatásért és a munkálatok folyamatos ellenőrzéséért,

- Szász Éva jegyzőnek és a Polgármesteri Hivatal Műszaki osztályának, Pénzügyi Irodájának jelentős előkészítő és szakmai megvalósító munkájukért,

- Honti Gyulának, városunk főépítészének a tervezéstől a megvalósításon át folyamatos szakmai segítségéért,

- a kivitelező cégnek, a Csüllög és Társa Kft. munkatársainak és vezetőinek a felújításért, akik nagy gonddal készítették az épületet Martfű legkisebbjeinek,

- a Településellátó Szervezet vezetőinek, munkatársainak és közcélú dolgozóinak, hogy folyamatosan mellettük álltak a felújítás során.

Gondáné Zsuzsa elismeréssel szólt az óvoda és bölcsőde dolgozóinak munkájáról is, akik időt, energiát nem kímélve, mindent megtettek azért, hogy támogassák a megvalósítást, közben magas színvonalon biztosítva a gyermekek ellátását.

Csüllög János, a beruházást végző vállalkozás vezetője, miután készre jelentette a projektet, feleségével ajándékokkal is kedveskedett a bölcsőde kis lakóinak, sok-sok játékkal járulva hozzá ahhoz, hogy a legfontosabb szereplők, a gyerekek még jobban érezhessék magukat az intézményben.

E jeles esemény alkalmából városunk egyházi vezetői áldották, szentelték meg az új bölcsődét.

–            Istenünk, áldd meg ezt az intézményt, lakjék benne egészség, tisztaság és a lélek legyőzhetetlen ereje. Áldd meg azok munkáját, akik ebben az intézményben a gyermekek fejlesztésén és nevelésén munkálkodnak – kérte Isten áldását a gyermekintézményre Kovácsik Antal diakónus.

– Fontos, hogy jó példát mutassanak a gyerekeknek, ha ugyanaz a nevelés valósul meg a családban, az óvodában és az iskolában, akkor megy jó irányba a gyermek – hangsúlyozta a Római Katolikus Egyházközség plébániavezetője. – Mert „Minden felnőtt volt egyszer gyerek. És felnő majd az új gyerek sereg: Többet s jobban törődjetek velünk. Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.” – idézte Halász Judit dalát Kovácsik Antal.

– Kívánom, hogy az ide járó gyermek és az itt dolgozó felnőttek találják meg e falak között az új bölcsődei otthont, a mindenható Isten szentelje meg ezt az épületet és áldja meg az idejáró gyermekeket, hogy az itt lévő legkisebbek növekedjenek testben és lélekben, hitben és szeretetben, Isten és ember előtt való kedvességben – áldotta meg az új bölcsődét Kupai-Szabó Kornél. A Martfűi Református Egyházközség lelkésze a kánaáni térséghez hasonlította a legkisebb martfűiek új otthonát, tejjel és mézzel folyó bölcsődének, amely tiszta, új, barátságos és élhető, egyszóval kánaáni állapot, ahol a gyermekek mindennapjaikat tölthetik majd.

Az átadó ünnepség befejezéseként Boldog István országgyűlési képviselő, Fehér Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat alelnöke, dr. Papp Antal polgármester, Gonda Istvánné alpolgármester, a Játékvár Óvoda és Bölcsőde vezetője, Csüllög János, a kivitelező cég vezetője és Cseriné Gál Katalin, a Játékvár Óvoda és Bölcsőde bölcsődei intézményegység vezetője nemzetiszín szalag átvágásával avatták fel városunk új, európai színvonalú bölcsődéjét.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>