Múzeumok éjszakája 2018.

Izgalmas időutazáson vehetett részt, aki június 23-án a Művelődési Központba látogatott. Idei, a Múzeumok Éjszakája alkalmából meghirdetett programjaink már délután négy órakor elkezdődtek, a közel 70 veterán autó és motor felvonulásával.



A Moszkvicsok, Volgák, Csepelek az 1960-70-es évekbe repítettek minket vissza, amikor a Magyar Válogatott a martfűi csapat ellen játszott, és dübörgött a cipőgyártás. A járműves ügyességi versenyek és bemutatók után éppen ez adta a kalandtúra fiktív alaptörténetét: visszavágóra hívtuk a válogatottat, de a meccs előtt eltűntek a cipőfűzők. A nyomozós játék állomásain ezeket a fűzőket kellett összegyűjteni és különböző logikai, ügyességi feladatokat megoldva megmenteni a meccset. Retro reklámfotózásunkon ennek a kornak a jellegzetes bútordarabjai között, kedvelt tárgyaival lehetett pózolni.

A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény állandó kiállításán ez alkalommal azt az 1940-es évek elején készült tervkönyvet lehetett megtekinteni, amely alapján Batáék elkezdték a várost építeni. Ezt a könyvet az év elején a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restauráltattuk. Kovács Péter, esztergomi papírrestaurátor tisztította, javította a szakadásokat, eltávolította a régi ragasztócsíkokat és konzerválta a lapokat és a mappát, hogy minél tovább megmaradhasson városunk különleges történelmének egyik mementójául.

A Pécskői Család Alföldi Kerámiagyűjteményében is rendhagyó programokkal várunk mindenkit. A könyvtárban dolgozó kollégák segítségével elkészült ugyanis a gyűjtemény anyagát feldolgozó mese, mely segíti a kiállításban látható tárgyak használatának megismerését. A mese után mindenki elmélyülhetett a csigacsinálás tudományában és megkóstolhatta az egykor oly kedvelt görhét, kukoricalepényt. Nagy örömünkre a gyűjtők /Pécskői Miklós és Pécskői Pál/ családtagjai közül is ellátogattak rendezvényünkre. Hálásak vagyunk nekik, hogy gyűjteményüket itt helyezték el a Művelődési Központban, és bárki gyönyörködhet a 19-20. század népi kerámiáiban és használati eszközeiben.

Minden résztvevőnket kértük, „fűzze fel egy emlékét” a múzeum korlátjára, meghatódva olvastuk a szavakat és hallgattuk a mögöttük rejlő történeteket.

Jövőre is találkozzunk a Múzeumok éjszakáján itt, a Művelődési Központban!

Eiler Zita muzeológus

Tovább a 2018.06.25 - IV. Múzeumok Éjszakája és II. Veterán Jármű Találkozó képegalériához>>>

Tovább a 2018.06.25 - IV. Múzeumok Éjszakája és II. Veterán Jármű Találkozó - 2. képegalériához>>>