Beszámoló a Martfűi Városszépítő Egyesület 2017-es évben végzett munkájáról

A beszámoló első részében a városért, a lakosokért (gyerekek és felnőttek) tett dolgainkat ismertetem:

Folytattuk a városban elindult Időstérkép, azaz szociális felmérés kapcsán a bevállalt személyek látogatását, majd részt vettünk az adatok feldolgozásában.



Lebonyolítottuk az ismételten kiírt „Fiatalok az épített és természeti értékek védelméért” pályázatot nagy sikerrel. Sok, egyedi, értékes pályamunka érkezett. Az általunk díjazottak (32 db) az országos fordulóban is 13 különböző elismerést hoztak el. (Ez a zsűri munkáját is minősítette.)

Az országos döntőben díjazott munkákból az idei évben is kiállítás nyílt a Művelődési Központ Galériáján. Két hónapon keresztül tekinthették meg a látogatók (tanulók, tanárok, szülők) a különböző technikával készített rajzokat, amelyeket az ország különböző pontjain élő gyerekek készítettek. Az egyesület Karácsony előtt - ebben az évben is - ezzel kívánt kedveskedni a martfűi lakosoknak.

Megpályáztuk az Önkormányzatnál a Zöld Sátor cseréjét – sikerrel! Bár az új sátor fehér (irreálisan magas lett volna a zöld színű sátor), a benne folyó munka továbbra is a természetről, a környezetről fog szólni. Ettől folyamatosan azt reméljük, hogy az ott megforduló gyerekek és felnőttek jobban figyelnek a környezetükre, a város értékeire. Nem szemetelnek, nem tesznek kárt a növényekben, a kényelmi célokat szolgáló, szabadban felállított berendezésekben.

Felmértük, megterveztük, ültetésig bonyolítottuk a Virág út - Kérész út közötti szakasz járda és kerékpárút közötti sáv cserjésítését.

Elültettük a Hősök terén a Heineken Sörfesztiválján elnyert pénzből vásárolt cserjéket. Segítségünkre voltak a Kossuth úti Nyugdíjasklub tagjai.

Ismét részt vettünk a Húsvéti Családi Délutánon. A kölcsön kapott sátorban Húsvéttal kapcsolatos dolgokkal kreatívkodhattak, játszhattak, színezhettek a gyerekek. Ezen kívül voltak nyulak simogatni, volt galambröptetés nagy sikerrel.

Május 1.-én jelen voltunk – kölcsön sátorral – a Martfűiek Napján. Ekkor láttuk vendégül tagjainkat és támogatóinkat egy bográcsos ételre, viszonzásul az előző évi fizikai és anyagi támogatásukért.

Ismét megrendezte az Általános Iskola a Családi és Sportnapját, ahol – hagyományosan – mi is ott voltunk a Zöld Sátor programunkkal. Ismét megállapítottuk, hogy a „kicsikben” nagyobb az érdeklődés az általunk vitt témák iránt, mint a kamaszokban. Őket az okostelefonjuk köti le.

A 2017-ben elballagó 8. osztályosoknak 2017-ben is átadtuk a Martfűről szóló kiadványt. Ebben a városról szóló tudnivalókon kívül megtalálható minden végzős diák neve, és az őket tanító pedagógusok nevének listája is.

Megszerveztük a 3. Városszépítő Gyermektábort ismét nagy sikerrel. Három testvérpárunk volt, ami a családok elismerését is kifejezi. Köszönet érte a támogatóknak (Bunge, üzletek, Kehely cukrászda, stb.), az iskolának, a horgászoknak, a Művelődési Központnak, és itt is itt a stb.

Nagy intenzitással és jó eredménnyel kapcsolódtunk be az Önkormányzat által meghirdetett aláírásgyűjtésbe, amely a Heineken Sörgyárban várható változások ellensúlyozására irányult.

Pályázatot adtunk be a Liget Műhelyhez ingyenes kiadványokra, irodalmi művekre 52 ezer Ft értékben - nagy örömünkre sikerrel. Ezeket a „Rajzpályázat” díjazásához fogjuk felhasználni, valamint a 2018. évi tábor szabadidős programjaihoz.

A Reformáció 500 éve ünnepségsorozat kapcsán kerültünk kapcsolatba a 40 magyar református prédikátort a gályarabságból kiszabadító holland admirális leszármazottjával, Frits De Ruyter de Wildt-el. Ő a híres őséről készült képregény angol nyelvű változatából küldött egyesületünknek 30 db-ot. Ezeket az általános- és a középiskola angolul tanuló diákjainak adtuk át.  

Szokásunknak megfelelően részt vettünk a város által szervezett egyes ünnepségeken, lehetőség szerint a Művelődési Központ kiállítás-megnyitóin, hangversenyein, programjain. Nagy élmény volt a Vendéglő a János vitézhez, vagy az Irodalom lépésről-lépésre szervezésük.

Kapcsolatok ápolása, közösségi programok:

Részt vettünk a Kisújszállási Városvédő és Szépítő Egyesület megalakulásának 30. évfordulójára szervezett Ünnepi Közgyűlésen, és az azt követő avató ünnepségen.

Meghívást kaptunk a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesülettől is a megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából rendezett Ünnepi Közgyűlésre. Komoly eredményekről számoltak be.

Köszönetképpen megvendégeltük a Kossuth úti Nyugdíjasklub tagjait a Hősök Terére megszervezett közös cserjeültetésért.

Nagy örömünkre ismét ellátogattak hozzánk a Törökbálinti Városszépítő Egyesület képviselői Szalczinger József elnök úr vezetésével. Igyekeztünk a környéken olyan látnivalókkal kedveskedni (pl. Tiszaföldvár, Szicsek Pálinkafőzde, Galéria), amit nem ismertek.

Évek óta beszéltünk róla, 2017-ben végre kimozdultunk a sok munka után. Ellátogattunk – stílusosan – Poroszlóra, az Öko Parkba. Meghívtuk a Kossuth úti Nyugdíjasklub tagjait is, hogy aki még nem járt ott, tartson velünk, hiszen munkát is végeztünk közösen. Nagyon tartalmas, élménnyekkel teli órákat töltöttünk el csodálatos környezetben, sok látnivalóval.

Összefoglaló:

Bár kis létszámú az egyesületünk, de a felsoroltakból is látszik, hogy szorgos. Munkában és szervezésben egyaránt.

Néhány számadat:

Önkéntes munkaóra tagok részéről                       518 óra

Önkéntes munkaóra kívülállók részéről                 62 óra

Önkéntes munkaóra gyermekek részéről              300 óra

IKSz-es diákóra                                                            7 óra

Összesen:                                                                     887 óra

Adományok, tárgyi és munkavégzésben                636.000 Ft

Természetesen a fent olvasható beszámolóban csak a legjelentősebb történések vannak felsorolva, de – szerénytelenség nélkül elmondhatjuk –, hogy megint letette a névjegyét a tagság a város 2017-es évének krónikájába.

Martfű. 2018. március

Készítette:

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök