Felolvasó este a könyvtárban – KULTÚRHÁZAK ÉJJEL - NAPPAL 2018. február 2.

A könyvtár egyik legkedveltebb programja az évente két alkalommal megrendezett felolvasó este. Már hagyomány, hogy az év elején csatlakozunk a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz, és egy egész estét arra szánunk, hogy jóízűen csemegézzünk a magyar- és világirodalom jól és kevésbé ismert műveiből. Az Országos Könyvtári Napok ad erre alkalmat még az év második felében.



Minden alkalommal izgatottan várjuk, ki milyen olvasni valóval érkezik. Anélkül, hogy előre megszerkesztenénk a programot, a felolvasó estéken a hangulatok minden színe megjelenik. Így volt ez az idei első estén is. Éreztünk meghatottságot, sóhajtottunk nagyokat súlyos gondolatok hallatán, nevettünk könnyekre fakadva a magyar nyelv játékosságát, zseniális gazdagságát csodálva.

Pécskői Miklóst idézve a szellemi táplálék mellé ezúttal is jutott egy kis „öszöm-iszom”, melytől még családiasabb, meghittebb lett a hangulat. Játékkal is igyekeztünk a résztvevők kedvében járni. Ez évben a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatban a zene kapott központi szerepet. Játékainkat ehhez igazodva válogattuk. A hallgatóság élvezettel figyelte a zenei bejátszásokat, melyek alapján egy irodalmi alkotás szerzőjét és címét kellett kitalálniuk.

Ez alkalommal is szép számmal összegyűltünk több generációt is képviselve. Voltak, akik csak mások felolvasását hallgatni érkeztek, de mindig akad elegendő lelkes vállalkozó arra is, hogy megörvendeztessen bennünket egy-egy irodalmi csemegével.

Ezt az estét is a sokszínűség jellemezte, hiszen sokfélék vagyunk, különböző érdeklődéssel, ízléssel megáldva. Így nagy értéke a felolvasó estéknek, hogy másoknak köszönhetően belekóstolhatunk olyan alkotásokba is, amelyekkel magunk még sosem találkoztunk, amelyek elkerülnének bennünket irodalmi barangolásaink során.

Legközelebb hasonló programmal ez év októberében várjuk szeretettel az érdeklődőket.

Székácsné Tálas Gabriella

könyvtárvezető

Tovább a képekhez>>>