12 órán át versengtek

Ügyességre, kreativitásra és műveltségre is szüksége volt a Martfűn megrendezett Nonstop Vetélkedő csapatainak november 18-án. A 27. alkalommal megrendezett, 12 órán át tartó versengés szervezője, lebonyolítója, Szőke Ferenccel az élen, kezdetektől a Martfűi Városi Szabadidős Kör volt.



A feladványokról dr. Varga Zoltán és felesége gondoskodott, ők már visszajáró vendégként vezetik évről-évre ezeket a legendás martfűi versengéseket. A csapatokat régi ismerősként üdvözölte a többségében helyi tagokból álló zsűri is.

A települések közötti megmérettetés e különleges módjával, a reggel 8-tól este 8-ig megállás nélkül tartó, leginkább elméleti tudást igénylő vetélkedővel a mindig ideális helyszínt biztosító művelődési központba várták a jelentkező csapatokat, ezúttal Tiszaföldvárról, Szolnokról, Nagykátáról és városunkból.

  A martfűi csapatban többségében a szabadidős kör tagjai versenyeztek, és erősítették őket a helyi középiskola diákjai is. A négy településről összesen 220-an igyekeztek jó megoldásokat találni a műveltséget is próbára tevő kérdésekre, az ügyességi játékok pedig nem csak a jó hangulatról gondoskodtak, de egy kis pihenést is hoztak az elméleti feladatok között.

Szőke Ferenc szerint a martfűi Nonstop népszerű hagyománya folytatódott ezen a napon is, melyen végül Nagykáta csapata érdemelte ki az első helyet. Második lett a szolnoki ÉPFA csapata, harmadik Martfű, a versengés negyedik helyét a tiszaföldvári Hajnóczysok érdemelték ki.

A jutalmazáskor minden csapat kapott díjat, sőt, csapatonként hat fő egyéni díjazásban is részesült. A Martfűi Városi Szabadidős Kör ezúton köszöni a vetélkedő lebonyolításához segítséget nyújtó támogatók felajánlását, a versenyzőknek pedig a jókedvüket és lelkes részvételüket.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››

 

A 2017. évi Nonstop Vetélkedő támogatói voltak: Martfűi Polgármesteri Hivatal, Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Boldog István országgyűlési képviselő, Lukács Cipőgyártó Kft., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Martfűi Gyára, Lorenz Shoe Group Kft., Dorogi Attila, Bunge Zrt., ifj. Szicsek János, Sóvári Sándor, Nagy Zoltán, Vágner Olivér, Albán Pékség, Túri Trafik Bt., Gál Attila, Cseuz Zsolt, Fehér Imre, Torony ABC, Martfű Húskuckó, Szabó Ferenc, Nagy János, Nyitrai Tibor és Hegyes Bertalan.