Az egész iskola sportolt – Európai Diáksport Napja az általánosban

A mozgás örömét és a sport fontosságát hirdette az Európai Diáksport Napja, melynek céljaihoz csatlakozva mozdult meg egyszerre Martfű általános iskolájának alsó és felső tagozata is, a Magyar Diáksport Szövetség erre kijelölt napján, szeptember 29-én. Az egész Európára kiterjedő kampány a Martfűi József Attila Általános Iskolában közel tizenötféle sportolási lehetőséggel várta a tanulókat.



Az Európai Diáksport Napja kiírása szerint a regisztrált iskolák diákjai szabadon választott tartalmú, legalább kétórás iskolai sportprogramon vesznek részt. Az egyetlen ajánlott programelem az adott évnek megfelelő, idén 2017 méter futás volt, mely Martfűn is megvalósult, rögtön a zenés bemelegítés után.

A közös sportolás több helyszínen zajlott. Az iskola sportudvara, salakpályája, tornaterme mellett az uszoda és a városi sportcsarnok is hangos volt a sportversenyektől. Sor- és váltóversenyek, küzdősportok, vízi vetélkedő, asztalitenisz, foci, kosár- és röplabda is szerepelt a sporttevékenységek között.

Az Európai Diáksport Napja országosan idén rekordszámú, közel ezer iskolát és háromszázezer gyermeket mozgatott meg. Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap a kontinensen összesen huszonhat országban zajlott, kétmillió iskolás részvételével.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››