A közművelődés szakmai kérdéseiről egyeztettek Martfűn – Nyugalmazott Népművelők IX. Országos Találkozója

A közművelődési szakma jelenéről, jövőjéről és tapasztalataikról is egyeztettek a Nyugalmazott Népművelők IX. Országos Találkozóján, melynek a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében két napon át Martfű adott otthont.  A szeptember 20-án induló rendezvény szakmai programjain túl a találkozó közel nyolcvan résztvevője, a házigazda martfűi közművelődési szakemberek segítségével, Martfű és Tiszaföldvár kulturális és muzeális értékeivel is megismerkedett. 



A szállást és wellness élményeket is biztosító martfűi Termál SPA konferencia termében Asztalos Árpádné, a Martfű Városi Művelődés Központ igazgatója köszöntötte az ország különböző pontjairól – Szombathely, Győr, Eger, Mezőkövesd, Debrecen, Kazincbarcika – érkező kollégáit.

Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy ez alkalommal Martfű kapta meg a lehetőséget a találkozó szervezésére, mely szakmai és városmarketing jelentőséggel is bír.

A házigazda Tisza-parti kisváros egyedülálló születéséről, iparáról, kultúrájáról és erősödő turizmusáról Martfű városbemutató filmje mesélt a konferencia hallgatóinak, akik a szakmai programokat kiegészítő kellemes városismertető sétán is megismerkedhettek a nevezetességekkel, Martfű Hely- és Ipartörténeti Gyűjteményével, a hagyományokat őrző Kézműves Házzal, és a város főtere, a Szent István tér templomaival, szoborparkjával.

A Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében a találkozók azzal a céllal várják rendszeresen a nyugalmazott, ám többségében még szakértőként, szakfelügyelőként, akár tanárként dolgozó népművelőket, hogy betekintést nyerjenek a törvénymódosítási előkészületekbe, az aktuális szakmai feladatokba. Bordás István, az egyesület elnöke szerint szükség van a nyugalmazott szakemberek tapasztalatára, tudására, melyek átadására is lehetőséget kínálnak ezek az alkalmak.

A konferencia szakmai programjai értékes témákkal, tájékoztatókkal és kerekasztal beszélgetésekkel erősítették a találkozó céljait. Török József, az MNE szakértője a kulturális alaptörvény módosításáról beszélt, nagy hangsúlyt helyezve az egyesület értékelésére.  A résztvevők betekintést kaphattak kisvárosi művelődési intézmények és járási intézmények munkájába, kitérve a kisebb településeket felkaroló, kiemelten fontos háttér tevékenységekre is. A járási szintű közművelődési feladatellátás jelenéről és jövőbeni lehetőségeiről  Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója tartott előadást. Az MNE elnöke a jelen munkájába bevonva, a közművelődési feladatellátás mindennapjairól is tájékoztatta a pályán több évtizede tevékenykedő kollégákat.

A szakmai nap estéjén Martfű művészeti együttesei mutatkoztak be, így a Rongyszőnyeg zenekar és a Martfű Néptáncegyüttes műsorát fogadták tapssal és nagy elismeréssel a népművelő szakma képviselői.

A martfűi kulturális intézmény munkatársai fakultatív programként a második napon a Tiszazugot bemutató kirándulásra invitálták a vendégeket. A Tiszazugi Földrajzi Múzeumban a térség természeti és muzeális kincseit, a Tiszaföldvári Képzőművészeti Galériában az országosan is egyedülálló kezdeményezésű, civil közösség által létrehozott művészeti galériát ismerhették meg.

A szállásra visszatérve még jutott idő a SPA gyógyvizes élményeire, majd az egyesület jövőjét vázoló tervek számbavételével zárta a kétnapos konferencia népművelő közössége a találkozót.

Szakmai zárásként Bordás István elnök arról beszélt, hogy az egyesület folyamatosan keresi a lehetőséget, mellyel a jelen közművelődési munkájában tovább hasznosíthatja a nyugalmazott népművelők értékes, sokrétű tudását.

Asztalos Árpádné a vendégek visszajelzései alapján úgy véli, hasznos és szép két nap élményeivel, szakmai értékeivel búcsúztak Martfűtől a vendégek, akik sok ötlettel, felszólalással, véleménnyel segítették a szakma jelen képviselőit. – Nagyon örülök, hogy a kollégáim is részt tudtak venni a találkozón, ami egyben szakmai továbbképzés is volt mindenkinek – mondta el az igazgatónő, azt is hozzátéve, nekünk is fontos, hogy a városunkban és a térségben folyó kulturális munkát megismerhessék a közművelődési pálya elismert szakemberei.

A Nyugalmazott Népművelők IX. Országos Találkozója a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Népművelők Egyesülete támogatásával valósult meg.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››