Megszűnő sörgyártás Martfűn – Aláírással a város jövőjéért

Ön is lássa el kézjegyével az aláírásgyűjtő ívet Martfű gazdasági stabilitásának fenntartásáért! Az aláírásgyűjtés tovább folytatódik, a gyűjtőívek a Művelődési Központ és a Városháza portáján, helyi civilszervezeteknél és az önkormányzati képviselőknél is elérhetőek. Munkahelyi és baráti közösségek jelentkezését is várják, személyesen felkeresve mindenkit az aláíró ívekkel.



Az idei évben kifuttatják, a jövő év januárjától pedig terveik szerint teljesen megszüntetik a sörgyártást a Heineken Hungária Zrt. Martfűi Sörgyárában. A kialakult helyzet kezelésére, a város gazdasági stabilitásának fenntartása érdekében Martfű Város Önkormányzata segítséget, összefogást és együttműködést kért térségünk országgyűlési képviselőjétől, a JNSZ Megyei Önkormányzattól, a szakminisztériumtól és a kormánytól is, amit aláírásával minden martfűi megerősíthet.

Martfű Város polgármestere bízik abban, hogy ez az együttműködés a Heineken tervei megváltoztatásának elősegítését vagy a település gazdasági helyzetének más módon történő erősítését eredményezi, ami szükséges ahhoz, hogy az önkormányzat Martfű jövőjét biztonságban tudhassa.

Dr. Papp Antal három lehetséges megoldást vázolt fel: a cég folytatja tovább Martfűn a termelést, az állam átveszi a martfűi sörgyárat vagy, ami a legvalószínűbb lehet, támogatást kap az önkormányzat ipari park létrehozására irányuló pályázata. A déli iparterület kialakítására irányuló pályázat megvalósulása új befektetőket, jelentős iparűzési adó bevételt és számos új munkahely létrehozását jelentené, és a város korábbi gazdasági helyzetének megőrzésével járna.

A kialakult helyzet kezeléséhez az önkormányzat maga mögött kell, hogy érezze a település lakosságát is, hiszen a cég döntésével, a minden martfűit érzékenyen érintő jelentős önkormányzati bevételkiesésen kívül, közvetlenül negyven család megélhetése és számos vállalkozás tevékenysége is veszélybe kerülhet.

Nevünk és lakcímünk megadásával és aláírásunkkal erősítsük minél többen az önkormányzat szándékát és városunkat!

Herbály Jánosné


A martfűi sörgyártás megszűnésével kapcsolatos aláírásgyűjtésről sokan és sokféleképpen írtak az elmúlt időszakban:

kolozsvaros.com>>>

hvg.hu>>>

444.hu>>>

www.napi.hu>>>

propeller.hu>>>

www.szoljon.hu>>>

mno.hu>>>