Martfűről mesélt a napközis tábor

Martfű-mese címmel közös napközis tábort hirdetett a Városi Könyvtár és a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény 2017. június 19. és 23. között Székácsné Tálas Gabriella könyvtáros és Eiler Zita muzeológus vezetésével. Fontos feladatunknak tartjuk megismertetni a városunkban élő gyermekeket a település történetével, idei táborunkon a mese segítségével. Ezért öt délelőttön keresztül játékos várostörténeti foglalkozásra vártuk a gyermekeket. Célunk volt, hogy a foglalkozássorozat színes legyen, szórakoztató, kapjon szerepet a mozgás is az ismeretátadás és az alkotás mellett. 



Somogyi Orsolya jógaoktató segítségével minden napot gyermekjógával kezdtünk. A felhőtlen, játékos mozgás közben a gyerekek észre sem vették, milyen komoly, testre és lélekre egyaránt jótékony hatású gyakorlatokat végeztek. Köszönjük Orsinak a lelkes munkát, szeretettel ajánljuk a szülőknek jógaóráit tanév közben is.

A város történetéből Kengyel Éva írt mesét, Prónai Andrea készített illusztrációkat hozzá, így született meg a Cipőkirály birodalma című papírszínházi „előadás”. A történetet minden nap felidéztük különböző formában, így a tábor végére mindenki el tudta mesélni a Martfű születéséről szóló történetet. A foglalkozások részét képezték a különböző fantázianyitogató játékok, egyszerű drámajátékok, a helytörténeti kiállítás megtekintése, városismereti játékok (dominó, activity, memóriajáték, kirakó, cipőfűzőjáték), séta a gyár területén, kézműves foglalkozások. Ez utóbbin készültek bőrtárgyak (karkötő, kulcstartó) Patonai Mihályné, Marcsi néni segítségével, köszönet érte, készültek illusztrációk a meséhez, és végül egy mesekönyv, melyben mindenki hazavihette a Martfű-mesét saját keze által bekötve. A foglalkozásokon segítségünkre voltak még Szőllősi Ágnes és Bak Ágnes kolléganőink.

Tartalmas, szórakoztató, vidám hét volt több mint 20 gyermek részvételével. A gyerekek észrevétlen, jó hangulatban tanulták meg, hogyan született városunk, mit jelent Martfűn élni, martfűinek lenni. Reméljük, az öt nap alatt segítségükre voltunk abban, hogy gyökereiket mélyebbre ereszthessék, és alkalom adtán tovább adják majd mindazt, amit itt tanultak, szívtak magukba.

A táborra tervezett helytörténeti foglalkozásokat szeretettel kínáljuk majd az új tanév során az óvodás és iskolás csoportok számára is.

 

Székácsné Tálas Gabriella könyvtárvezető és Eiler Zita muzeológus

Tovább a képekhez >>>