Kórusmuzsikával ünnepeltek

Idén negyedik alkalommal rendeztek Pünkösdi Kórustalálkozót a helyi és környékbeli települések énekkarainak részvételével 2017. június 5-én, pünkösdhétfőn a martfűi Szent Tamás-templomban.



A Tiszaföldvár - Martfű - Homok Római Katolikus Egyházközség, Kovácsik Antal diakónus atya és felesége, Kovácsikné Gonda Anna szervezésével létrejött kórustalálkozó nemes hagyományt teremtett városunkban.

A találkozón ezúttal öt énekkar ajándékozta meg a hallgatóságot kórusmuzsikájával. A kórusok repertoárja a pünkösdi ünnepkörhöz kötődött, egyházi művek csendültek fel előadásaikban.

 A hangversenyen a Tiszaföldvári Pedagógus Nőikar, a Tiszaföldvári Férfikórus, a Martfűi Városi Nőikar és a házigazda egyházközség Szentháromság Kórusa előadásait hallhattuk. Vendégként közreműködött a Szolnoki Jubilate Kórus, Kómár István atya vezetésével.

A rendezvényt Rácz Zsombor orgonajátéka keretezte, aki virtuóz játékával szintén igazi művészi élményt nyújtott a hallgatóságnak.

A kórustalálkozó zárásaként összkari művek töltötték meg énekhanggal a Szent Tamás-templomot, majd a martfűi katolikus hívek szeretetvendégségre invitálták a jelenlévőket pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepén.

Tóth Szabina

Tovább a képekhez>>>