Pályázati kiírás civil szervezetek önkormányzati támogatására

A helyi civil szervezetek 2017. évi támogatására pályázatot írt ki Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A pályázat kiírásáról a február 23-i ülésén döntött a testület. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. március 31. péntek, 16 óra.



A civil szervezeteknek nyújtható támogatásokról szóló önkormányzati rendelet alapján, a képviselő-testület minden év március 15. napjáig ír ki pályázatot a civil keret felosztására.

Az önkormányzati támogatás célja a helyi civil szervezetek működésének, a közösség érdekében végzett közcélú tevékenységének elősegítése, a civil szervezetek öntevékenységre épülő szakmai, szociális, egészségügyi, szabadidős programjainak, környezetvédelmi, kulturális, művészeti és ifjúsági rendezvényeinek, pályázati céljai megvalósításának támogatása.

Pályázat alapján a civil szervezetek részére támogatás nyújtható működési kiadásaik finanszírozásához, rendezvényeik, programjaik megvalósításához, pályázataik önrészének biztosításához, a hazai és nemzetközi kapcsolataik ápolásával, működtetésével kapcsolatos kiadásaik fedezésére.

A képviselő-testület a civil szervezetek támogatható tevékenységei, kiadásai közé sorolta kiemelten:

- a 2017. évi városi programokhoz (május 1., augusztus 20., Mindenki Karácsonya) kapcsolódó, civil szervezetek által szervezett rendezvények lebonyolításához, a városi ünnepségek programjai megvalósításával, azt elősegítő tevékenységükkel összefüggő kiadásaik finanszírozását, valamint

- a civil szervezetek által benyújtott vagy benyújtandó, működésük feltételeinek fejlesztését, alapító okiratukban meghatározott céljaik megvalósítását elősegítő, más szervek által meghirdetett pályázatokra vonatkozó pályázati önerő biztosítását.

A támogatás a civil szervezetek 2017. január 1.-től december 31-ig, a pályázati célok között részletezett tevékenységének gyakorlásához, programjainak megvalósításához nyújt egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, elszámolási kötelezettséggel.

Pályázatot a Martfű város közigazgatási területén működő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján, Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezet, civil társaság nyújthat be.

Pályázatot az önkormányzati rendelet szerinti pályázati adatlapon, a pályázati felhívásban megjelölt mellékletekkel együtt lehet benyújtani, Martfű Város Polgármesterének címezve.

Pályázati adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatalban.

A benyújtott pályázatokat az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil- és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága véleményezi, a támogatás odaítéléséről a képviselő-testület dönt a pályázat benyújtási határidejét követő soros ülésén.

A támogatásban részesített szervezettel az önkormányzat támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötését követően a támogatás kedvezményezettjének neve, a támogatás összege és a támogatási cél Martfű város hivatalos internetes honlapján közzétételre kerül.

A pályázattal kapcsolatos egyeztetés ügyében a Polgármesteri Hivatalban Hegedűsné Blaskó Anikó aljegyzőt lehet keresni, ügyfélfogadási időben személyesen, vagy az 56/450-222-es telefonszámon.

A február 23-i képviselő-testületi ülésen Rágyanszky István, a Művelődési, Oktatási, Sport, Civil- és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága vezetője arra bíztatta a helyi civil szervezeteket, hogy éljenek az önkormányzati támogatás lehetőségével, pályázati tevékenységükhöz minden segítséget meg fognak kapni!

Herbály Jánosné

Pályázati kiírás civil szervezetek önkormányzati támogatására>>>

Önkormányzati rendelet a civilszervezeteknek nyújtható támogatásokról>>>