Rajzpályázat eredményhirdetés

Hagyomány, hogy a Martfűi Városszépítő Egyesület csatlakozik egy, a Város- és Faluvédők Országos Szövetsége által kiírt pályázathoz. Ebben 8-18 éves korig készíthetik el munkáikat a tanulók a „Fiatalok az épített és természeti értékek védelméért” címmel.



Két fő téma köré lehet csoportosítani a pályamunkákat. Egyik a városunk figyelmére, védelmére méltó régi és új épületek, műtárgyak, szobrok, stb. A másik a körülöttünk lévő természeti szépségek megörökítése, megóvásukra való figyelemfelhívás.

Az idei évben minden eddiginél több alkotást küldtek be a Martfűi József Attila Általános Iskola diákjai. 129 tanulótól 155 pályamunkát kaptunk. Szépeket, ötleteseket, kidolgozottakat, moderneket és múltidézőket – nem kis, de csodálatos feladat elé állítva ezzel a zsűrit.

Az Asztalos Árpádné által vezetett zsűri mellett több szervezet és magánember is ajánlott fel különdíjat, így a kiemelkedő munkákból többet lehetett díjazni. Sajnos így sem mindet! Több esetben – főként a hasonló munkáknál – különösen nehéz volt a választás, s szinte csak néhány színes ceruzavonás döntött.

A zsűri döntését a 2017. március 6.-án hétfőn 15:30-kor tartandó eredményhirdetésen lehet megismerni. Helye: Művelődési Központ Pódium terme.

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ismerjék meg a gyerekek munkáit, a zsűrizett és a Budapestre, az országos döntőre elküldendő pályamunkákat.

Gratuláljanak, tapsoljanak minden gyermeknek!

A Martfűi Városszépítő Egyesület nevében:

Vinczéné Balogh Magdolna

elnök