Különleges élmények fotón

A gondolák és lagúnák városának ősi hagyományokra épülő fesztiválja, a Velencei Karnevál elevenedik meg a Művelődési Központ legújabb fotókiállításán. Kiss Csaba László korábbi, Afganisztánt, az ott szolgálatot teljesítő katonák életét bemutató kiállítását követően, ezúttal merőben más hangulatú témát, a világ egyik legnépszerűbb látványosságát dolgozta fel és tárta a látogatók elé. A motiváció azonban ugyanaz: érdekes tájak, városok, emberek, események megörökítése.



A martfűi fotós, aki egyben a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának vezető oktatója, örömmel osztotta meg képeinek történetét a kiállítás megnyitó résztvevőivel. 

–                   A kiállítás úgy jött létre, hogy amikor hazaérkeztem a sivatagból, gondoltam megjutalmazom magam. Mindig érdekelt ez a karneváli kavalkád, ez a rengeteg szín, pompa, zene és nem utolsósorban a jelmezek, a maszkok. Az is érdekelt, hogy hogyan lehet túlélni síruha nélkül februárban egy egész napos szabadtéri rendezvényt – mesélt a kiállított fotósorozat létrejöttéről.

Neki szerencséje volt, szélcsend és napsütés, a mínusz hat fokra azonban alaposan fel kellett készülnie.

–                   A karneváltól azt kaptam, amit vártam. Érdekes és lenyűgöző volt, minden másodpercét élveztem. Az idegenforgalom minden egyes vertikumával sikerült találkoznom. A velencei emberek ruhái, jelmezei, maszkjai és viselkedésük, hozzáállásuk a turistákhoz példaértékű. Más népek képviselői, főleg Kelet-Európából, úgy gondolják, hogy ez egy jó munkalehetőség. Nekik sokkal szegényesebbek a jelmezeik, sok esetben ízléstelenek, és a fényképezőgép vagy a kamera láttán tartják a kezüket. A velenceiek, ha kamerát látnak, megállnak, kedvesen, nem hosszú időre, a felvétel elkészültéig.

Ha látok valahol valamit, ami nekem élményt ad, örömet okoz, miért ne osztanám meg másokkal? – fogalmazta meg a kiállítás egyfajta mottójaként Kiss Csaba László, jó szórakozást kívánva a képek megtekintéséhez.

A Velencei Karnevált, e hangulatok, formák és színek furcsa kavalkádját megelevenítő fotókat 2016. február 14-től március 5-ig láthatják az érdeklődők a Művelődési Központ emeleti galériáján.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez ›››