Önkormányzat






































Men’Art pályázat Martfű részvételével

Men’Art pályázat Martfű részvételével – 2 éves pályázati projekt zárult le 2011 októberében – Tapasztalatok és eredmények egy rangos európai együttműködési programban 

A „Men’Art” 2 éves pályázati munka kitűzött céljairól, állomásairól és tapasztalatairól Asztalos Árpádnét, a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóját kérdeztük:

Men’Art - A Tempus Közalapítványon belül szerepel az „Egész életen át tartó tanulási program”, melynek a „Grundtvig Tanulási Kapcsolatok” nevű programját pályáztuk meg. Erre a lehetőségre az Agrária Apure vezetője,Bali Istvánhívta fel a figyelmünket, aki francia, litván, lengyel és magyar partnereket hozott össze. Így léptünk mi be magyar partnerként. A pályázat koordinációs főszervezője a francia fél volt. Mindenki a saját országából nyújtotta be a pályázatot, amit megnyertünk és közösen bonyolítottuk le.

A Men’Art pályázat célja, hogy felnőtt csoportok saját országuk sajátosságaival, népzenéjükkel, néptáncukkal, néphagyományaikkal mutatkozzanak be.

A pályázat további célja, hogy a különböző országokból, térségekből érkező felnőttek büszkék legyenek saját országukra, saját identitásukat növelje, ugyanakkor nyitottak is és elfogadóak is legyenek más országok hagyományaira, művészetére. A közös munkánál, a gyakorlatban kellett, hogy a tolerancia, a nyitottság, az alkalmazkodó képesség megnyilvánuljon, fejlődjön, és fontos eleme volt, hogy a partnerek képesek legyenek a közös munkára, együttműködésre.  

Kitűztük célul, hogy létre kell hoznunk egy közös táncprodukciót, közös zenei produkciót, a hagyományőrzésről szemináriumot. A hagyományőrzés módszereiről kiadvány készült, az egy hetes projekt munkát DVD-n mutattuk be, az ének-zenei szekció pedig kottafüzetet  adott ki a közös együttműködésről.

1. Martfű /Magyarország/

2. Sucha Beskidzka /Kis-Lengyelország/ 

3. Ruffey /Franciaország/

4. Ukmerge /Litvánia/

5. Videókonferencia

Bár a pályázati munka hivatalosan lezárult 2012 októberében, a kialakult baráti  kapcsolatok  azonban folytatódnak,  további lehetőségét kutatva és megteremtve újabb közös programoknak. Ennek eredményeként találkoztunk újra a francia partnerféllel, amikor Martfűn láthattuk vendégül őket október végén. A Men’Art program zárása és egy újnak a kezdete volt e pár napos találkozó, melynek során burgundiai vendégeink közelebbről is megismerték Martfűt, előtérbe helyezve egy esetleges testvérvárosi együttműködés lehetőségét is. Célunk egy gyümölcsöző kulturális- és oktatási cserekapcsolat elindítása. Kulturális területen a folklór és a hagyományápolás, az oktatásban pedig az ismeretszerzés és a nyelvtanulás területén szeretnénk együttműködni a franciaországi településsel.

Nagyon fontos a „Grundtvig” pályázat eredményeinek bemutatása. Természetesen jó tapasztalatainkat szeretnénk átadni, bemutatni a helyi pedagógusoknak, a kulturális szakmában tevékenykedőknek. Törekszünk arra, hogy a társszervezeteknek eljuttassuk a hangzóanyagot, kottaanyagot, és szakmai tapasztalatainkat is készséggel osztjuk meg valamennyi kultúrában, hagyományőrzésben tevékenykedő intézménnyel.

Magyar Mária