Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Gyógyhellyé minősítés, kültéri sportmedence és ÖrökZöld Tisza Fesztivál

Az idei évben elnyert gyógyhely minősítés magasabb rangra, a közismert gyógyhelyek sorába emeli városunkat és a Martfűi Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszállót. A turisztikai és egészségügyi komplexum területén kültéri sportmedence építésére készül egy vízilabda sportegyesület. Augusztusban pedig ismét várja a látogatókat az ÖrökZöld Tisza Martfűi Fesztivál, csodálatos természeti környezetében, a termál tó vízi színpadán.

Mindezekről Tomasovszky Lászlóval, a Martfű Termál SPA tulajdonosával beszélgettem.

„Martfűi Gyógyhely” néven, az önkormányzat kérelmére, 2018 januárjában gyógyhellyé nyilvánította Martfű város a gyógyfürdő közelében lévő, meghatározott településrészét Budapest Főváros Kormányhivatala.

Az önkormányzat a város és térsége turizmusának hosszú távú fejlesztése érdekében támogatta a település egyes részeinek gyógyhellyé minősíttetését. A martfűi gyógyfürdő környezetében lévő területek gyógyhellyé nyilvánítási eljárásának megindításáról, a Martfű Termál SPA-t működtető Termál-Medical Zrt. javaslatára, 2015 áprilisában döntött a képviselő-testület. Az engedélyezési eljárás 2016 elején indult.

A minősítési eljárás és a gyógyhelyfejlesztési stratégia elkészítésének nettó 10 millió forintos költségét is az önkormányzat vállalta.

A városvezetés és a Martfű Termál SPA tulajdonosa olyan lehetőségeket látott a gyógyhelyminősítésben és a címmel elérhető pályázati forrásokban, mint a Tisza-part rendezése, kikötőhely kialakítása a kemping melletti partszakaszon. A fejlesztési tervek között szerepelt nappali kórház nyitása is, erősítve a turisztikai komplexum gyógyjellegét.

A minősítést az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala végezte, szigorú feltételekkel. Vizsgálták, hogy van-e az adott helyen elismert természetes „gyógytényező”, gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy éghajlat. Rendelkezésre áll-e ezek igénybevételéhez megfelelő intézmény, gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang, mofetta és a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételek. A minősítéshez megfelelő infrastruktúrára, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értékekre, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintre és a zöldterületek rendezettségére is szükség volt.

A gyógymedencék töltésére használt kút vizével 2002-ben folytatták le a fürdőkúrás kísérleteket ágyéki gerinc- és térdarthrosisban szenvedő betegeken, akiknél bizonyítható volt a víz gyógyhatása.

A „Martfűi Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszálló" részére a gyógyszálló megnevezés használatát 2014-ben engedélyezte a szakhatóság.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elmúlt évi éghajlati szakvéleménye alapján: Martfű térségének éghajlatára jellemző az országos átlagnál több napsütés az év egészében. A havi középhőmérsékletek a januárt kivéve az országos átlagnál magasabbak. A levegő relatív páratartalma az országos átlag körül ingadozik. Martfű térsége bioklimatológiai szempontból leginkább az ún. alföldi klímatípusba sorolható. Az alföldi klíma ingerklíma, mely elősegíti a szervezet regenerálódását. Bizonyos meteorológiai tényezők (hőingás, átlagosnál magasabb szélsebességek) olyan adaptációs folyamatokat kiváltó ingerként jelentkeznek, ami kedvező az emberi szervezet számára. Mindezek kiváló hátteret adnak a balneoterápiás kúráknak, kezeléseknek.

Martfű térségének pollenterhelése - az egyes allergén pollenadó növényfajok tekintetében - az országos átlagnál magasabb mértékű.

Az önkormányzat által kijelölt területen a közlekedésből eredő zajterhelés a fokozottan védett terület, védendő létesítményekre vonatkozó határértékeknek csak részben felelt meg – olvasható a Martfű város településrészének gyógyhellyé minősítésére vonatkozó határozatban.

– Ez egy városi cím, települések pályázhatnak rá – erősítette meg Tomasovszky László, aki örömmel fogadta a gyógyhellyé minősítés hírét. – Különböző feltételei vannak. Lennie kell gyógyhelynek és olyan, az egészséges életmódot segítő természeti körülményeknek, mint a levegő tisztaság, a csend, és úgy önmagában maga az a természeti adottság, amiben tulajdonképpen a martfűiek élnek. A külső szemlélőknek, az ide érkező vendégeknek ez eddig is egyértelmű volt, ezért szeretnek idejárni.

A gyógyhely minősítés önmagában is rang, amellyel a város, együttműködve intézményekkel, cégekkel, a lakosság életkörülményeit javító beruházásokra pályázhatott volna, igen magas összegeket. Az önkormányzat vállalta a minősítés költségét, időközben azonban változtak a pályázati lehetőségek. A gyógyhely cím abban mindenképpen megerősít bennünket, hogy ez egy olyan hely, aminek az ember örülhet, ha ilyen helyen lakik – fogalmazott a martfűi turisztikai komplexum tulajdonosa.

A gyógyhellyé minősítési eljárással egy időben, 2016-ban egy újabb, sportmedence építését lehetővé tevő pályázat benyújtására is sor került. A pályázatot, a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében (TAO), a Szolnoki Vízilabda Sportklubbal együttműködve megalakult, martfűi és mezőtúri székhelyű, Invictus Úszó- és Vízilabda Klub nyújtotta be. A projektet lehetővé tévő két sportklubbal, a martfűi triatlonosokkal és a szolnoki vízilabdásokkal együtt elindult közös munka azonban megtorpant.

Tomasovszky László szerint az elszántság, a lelkesedés és a tervek ma is töretlenek. A megvalósítás azonban elsősorban finanszírozás kérdése, ezért nem indult el a beruházás. – Ez egy kétéves történet, ez idő alatt jelentősen felmentek az építőipari árak. Most lehetősége volt az Invictus Sportegyesületnek újra beadni a pályázatot emeltebb költségkerettel. Ha ebben a formában is elfogadják, pályázati támogatással és az egyesület TAO-s támogatásával, a jövő évben elindulhat a medenceépítés.

Ebben az együttműködésben, tulajdonosként, a fürdő területének egy részét 15 évre átengednénk a Magyar Vízilabda Szövetségnek. A megépülő sportmedencét a vízilabda szövetség üzemeltetné.

A vízilabdások a triatlonosokkal együtt dolgoztak, ez azonban mára egy kicsit szűkebb keretek közé szorult. Martfűn nehéz a vízilabda sportot önmagában népszerűsíteni. Azon izgulunk, hogy ne váljon érdektelenné a medenceépítés, mert nincs vízilabdás utánpótlás. A környékbeli településekről és a helyi érdeklődőkből egy-két csapatra való gyerek összejönne, de egy vízilabda egyesületet vagy szakosztályt ennyiből nem lehet elindítani.

Ha nem fogadják el az új pályázatot, akkor a régi alapján, sokkal nagyobb sajáterő finanszírozással, még van három év, hogy a sportmedence megépülhessen.

Az elmúlt hat év a küzdelemről szólt a Martfű Termál SPA életében.Már az önmagában fejlődés, hogy talpon tudtunk maradni ebben a gazdasági környezetben – fogalmaz Tomasovszky László. – Édesapám halála után, a cég építőipari tevékenységének megszűnésével jelentős hiteltartozással maradtunk itt.

Igyekszünk előrelépni, most éppen a fürdő udvarát próbáljuk virágosítani, parkosítani, járdát építünk. A sportpályánál lenne egy másik büfé, kapcsolódva az új sportmedence kiszolgáló részéhez. Hideg vizes, lubickoló medencét is tervezünk erre a területre, ami szintén szezonálisan működne.

Az előrelépést szolgálná az a még elbírálás alatt álló pályázat is, amit a tavat üzemeltető Termál Horgászegyesület nyújtott be a horgásztó infrastrukturális fejlesztésére.  

Évekkel ezelőtt Tomasovszky László hozta létre és találta ki a nevet, a logót, a martfűi ÖrökZöld Tisza Fesztivált. Az új fesztivál a Martfűi Ünnepi Napok rendezvénysorozat részévé vált, és az első éveket követően, mára az anyagi bázisát is elsősorban az önkormányzati támogatás jelenti.

– Részben sikerült az eredeti elképzelést megvalósítani. Nem az volt a cél, hogy hozzánk kötődjön, a mi fesztiválunk legyen, hanem, hogy elindítsunk valamit, amit az önkormányzat utána sajátjáénak tud, és viszi tovább – idézte a kezdeteket Tomasovszky László. Továbbra is kulturális fesztivált szeretnénk, megőrizve ezt a békés jellegét, és hogy több érdeklődőt, turistát hozzon városunkba ez a rendezvény.

A vízi színpad felépítésével is azt szeretnénk, hogy kialakuljon egy rendezvényhelyszín, egy közösségi tér, rendszeres programokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel, de ez még várat magára.

Az idei ÖrökZöld programok között lesz olyan, ami a fiataloknak szól, és olyan is, ami inkább az idősebb korosztályt célozza meg. Köszönhetően a fesztivált elindító és helyszínét biztosító Martfű Termál SPA-nak valamint az önkormányzat lehetőségekhez mérten magas anyagi támogatásának, bízunk benne, hogy sokak számára nyújt az idei évben is színvonalas és ingyenes szórakozási lehetőséget Martfűn, a termál tó vízi színpadánál az ÖrökZöld Tisza Martfűi Fesztivál.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város