Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Külterületi kerékpárút-felújítás

Jó munkát végzett a kivitelező cég a felújításra szorult külterületi kerékpárút javítása során – erősítette meg dr. Papp Antal, Martfű város polgármestere. A szeptembertől már új állapotában használható Rákóczifalva és Martfű közötti 7 km-es útszakasz garanciális munkálatai augusztus elején kezdődtek, és a megállapodás szerint egy hónap alatt be is fejeződtek.

A Szolnokot Martfűvel összekötő kerékpárút hat évvel ezelőtt, 175 millió forint pályázati támogatással, konzorciumi együttműködésben valósult meg Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű részvételével. A fejlesztéshez 15%-os önerőre is szükség volt, amit a települések arányosan osztottak szét.

A pár év után jelentkező úthibák okát, szerződésben rögzítettek szerint, a kezdeményező önkormányzatok kérésére szakértők bevonásával tárták fel. A vizsgálat során kiderült, hogy az út rétegvastagsága nem az előírtak szerint készült el.

A 2011 szeptemberében átadott út minden hibára kiterjedő javítása hosszan váratott magára. A kerékpározók azonban szeptembertől ismét megfelelő felületű úton karikázhatnak Martfű és Szolnok között.

Magyar Mária

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város