Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sokszínű képzéssel nyitotta meg az új tanévet a „Dami”

Új kezdetnek is nevezte az új tanévet a Dami diákjait és nevelőtestületét köszöntő beszédében Borza Andrea a Szolnoki Szolgáltatási SZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézményvezető-helyettese. 

Az oktatási intézményben a 2017/18-as tanév nappali képzésén összesen 16 osztály, esti képzésén 6 osztály kezdte meg tanulmányait. A szeptember elsejei tanévnyitó ünnepélyen, az újonnan érkező három 9.-es osztály 64 tanulójának kiemelt köszöntése mellett, kihívásokról, változásokról is esett szó.

A középiskola számos változást élt meg az elmúlt években, és most is újdonsággal indul a tanév, tudtuk meg Molnár Aranka tagintézmény vezetőtől: – Évek óta megszoktuk, hogy a sok-sok hagyomány mellett mindig van újdonság. A képzési paletta is bővül, és országszerte is sok a változás az iskolatípusokban. Kezdjük megszokni az új elnevezéseket, hiszen a szakgimnázium szó már az előző tanévtől ismert.

Azokat a tanulókat, akiket szakmára és érettségit adó képzésre veszünk föl, szakgimnazistáknak nevezzük. Nekik lehetőségük van arra, hogy továbbtanuljanak a felsőoktatásban. Ezen a területen van egy nagy újdonságunk; nyelvi előkészítő osztályunk indul ettől a tanévtől kezdődően, ami nagy lehetőség, hiszen a kilencedik évfolyamban heti tizennyolc órában tanulnak nyelvet a diákok. Ez bizony jól felkészíthet egy korai nyelvvizsgára akár a tízedik évfolyamon is, illetve szinten tartjuk, megerősítjük a matematikát, informatikát, magyarból a szövegértést és a tízedik évfolyamtól intenzívebben foglalkoznak a szakmával.

Ügyvitel és informatika ágazatban tanulnak a nyelvi előkészítőseink, mind a kettő nagyon jó elhelyezkedési lehetőséget jelent.

A többi képzésünkre azt lehet mondani, hogy már-már hagyományosak, hiszen a szakközépiskolai elnevezés is új keletű, a korábbi szakiskolásokat most szakközépiskolásoknak nevezzük. Nagyon helytálló ez az elnevezés, hiszen azt mutatja, hogy a gyerekek nem csak szakmát, hanem a szakma megszerzése után érettségit is szerezhetnek. Így a szakközépiskola öt évfolyamával szakmai és érettségi bizonyítvánnyal a kezükben tudnak kilépni az iskolából.

Ezen a tagozaton a hagyományos képzéseink vannak, melyek az iskola gyökereihez nyúlnak vissza. Ilyen az eladó, a cipőkészítő illetve a számítógép szerelő szakma, és vannak olyan évfolyamok, ahol a bőrdíszműves szakmában is tudunk dolgozni.

A képzésünk igen sokszínű, melyhez az is hozzájárul, hogy érettségi utáni képzésünkben irodai titkárokat illetve informatikai rendszer üzemeltetőket oktatunk tizenharmadik, tizennegyedik évfolyamon. Ők a nagy öregek az iskolában.

Vannak megsegítésre szoruló diákjaink is, akik inkább középiskolát választanak, mint általános iskolát, és a hetedik, nyolcadik osztályt itt szerzik meg a HÍD program keretében, azzal a plusz lehetőséggel együtt, hogy rész szakképesítést szereznek, bőrtárgy készítők lesznek.  Két ilyen osztályunk van, ami nagy lehetőség arra, hogy a gyerekek kis csoportban tanuljanak. 

Iskolánk is megújult, sőt, az előző évekhez képest lendületet kapott, hiszen az informatika ágazatunknak nagyon-nagy lehetősége az, hogy egy szaktantermünket teljesen felújítottuk. Kicseréltük a számítógépeket, monitorokat, és az onnan kikerülő, használtabb gépeket a többi teremben, újításra, hiánypótlásra, kollégiumi használatba vettük, ami nagy eredmény az iskolában.

Diákok és tanárok hőn áhított vágya, a vizesblokkok felújítása is megtörtént, egyelőre a földszinten. Ez egy kb. öt és fél milliós felújítást jelent az intézményben. Az 1972-ben épült főépületben korábban jelentős vizesblokk felújítás nem történt. Reméljük, hogy ez a munka az első és második emeleten is folytatódik majd a későbbiekben.

Apró felújításaink is voltak. A tornatermünkben tollaslabda pályákat festettünk föl. Az előző tanévben tollas felszereléseket nyertünk, úgyhogy bővül a tömegsport lehetősége. A karbantartók segítségével termeket csiszoltunk föl, festettünk, kicsit otthonosabbá, szebbé tettük a tantermeinket a főépületben.

Iskolánk nem csak a nappali képzésben tud lehetőséget adni a környékbelieknek, hanem a felnőttképzésben is. Évek óta érettségire készítjük föl azokat a felnőtteket, akiknek szakmunkás bizonyítványa van. Szeretettel várjuk továbbra is a tanulni vágyókat. A gyárhoz, a cipőkészítéshez kapcsolódóan cipőkészítő szakmát tanítunk. Az előző tanévben már elindult egy, és most is vannak érdeklődők, akik előtt nyitva áll a tanműhely ajtaja. Kedvelt ügyvitel ágazatunkban ügyviteli titkárokat képzünk ebben a tanévben is. Januártól várhatóan ingyenes nyelvi képzéseket tudunk biztosítani a városlakóknak, környékbelieknek, azért, hogy a nyelvi tudás egy kicsit erősödjön a régiónkban – mondta el Molnár Aranka.

Martfű középiskolája széleskörű képzéseivel, megújulva várja tanulóit a 2017/18-as tanévben is.

Magyar Mária

Tovább a képekhez ›››

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város