50 éves Öregdiákok Találkozója a helyi általános iskolában – 2017. június 24.

Alig hihettem, hogy itthon vagyok végre,
S átjárja lelkem a gyerekkori béke.
Köszönöm a sorsnak, hogy ide születtem,
S öreg iskolámból ennyire vihettem.”

Jáki Ferenc: Gyökerek



Magam késztetést éreztem, hogy két nevelőtársam nevében is említést tegyek a megható eseményről.

Az öreg diákok 1967-ben végeztek iskolánkban. Róluk van szó.  Lelkes szervezők hozták össze a találkozást. A 36-os létszámú osztály többsége örömmel jelent meg egykori iskolájában.

Mi, pedagógusok is kedves meghívást kaptunk a jeles eseményre. Feszengve, de mégis örömteli várakozással tettünk eleget a szíves invitálásnak. Nagy volt a kíváncsiság diákban és nevelőben egyaránt, hiszen 50 év homályba vesző idő az ember életében. Legtöbb Öreg Diák már nagyszülővé lett azóta. Deres hajjal, sok tapasztalattal tekintettek egymásra. Az események nagyjából szokványosak voltak. Tanítványaink beszámoltak eddigi életükről, sikereikről. Dicséretes az, hogy a kudarcokról sem hallgattak, hiszen bizalmas környezetben érezhették magukat, mint régen. Legfőképpen gyerekeikről, családjukról, unokáikról regéltek. Mi meg őszinte érdeklődéssel szívesen hallgattuk őket. Mi, nevelők – szeretnénk hinni, hogy nevelési hivatásunknál fogva – hozzájárultunk eddigi életük formálásához. Kár, hogy az emlékek elhalványultak azóta. Kifakultak, mint a ruha színe a tűző napon. Jó lenne, ha mindig a jóra emlékeznének, s örökké felhőtlenek lennétek, mint a derűs égbolt!

Mivel az Öreg Diákok osztályfőnöke (Tóthné Kati néni) már nem él, így Zákány Lajos nagyszerű diák helyettesítette a „rendhagyó” osztályfőnöki órát. Társait egyenként „faggatta”, ők meg rendben felmondták a megtanult „leckét”. Szomorú, hogy 8 diák helyett 8 égő gyertya képviselte az elhalt társakat. Őszinte kegyelettel emlékeztünk rájuk is.

Osztályfőnöki óra után elzarándokoltunk a jól ismert horgász tanyára, ahol ebéddel kínáltak bennünket. Ott mindenre kiterjedő gondoskodás, figyelmesség övezett bennünket.  Örültünk egymásnak. Alkalom volt a fesztelen, közvetlen beszélgetésre. Élménybeszámoló, emlékezés összefonódott diák és nevelő között. Csendes, őszinte zsongás jellemezte a szíves vendéglátás színhelyét.

Meglepetésként igen nagy volt az örömünk és csodálatunk amikor – a technika jóvoltából – találkozhattunk Hopp Lacival, aki Amerikából jelentkezett, s aki szintén közölünk való. Az öregdiák mindannyiónkkal váltott néhány szót. Kölcsönösen megismertük egymást a képernyőn keresztül.

Búcsúzóul a gondos szervezők még ráadásként valamennyiünknek „madárlátta” csomaggal is kedveskedtek. No meg a nevelői csokor sem maradt el, a fájós lábúak hazafuvarozása mellett. Köszönet ezért is a fiúknak: Lacinak és Józsinak!

Végezetül jegyzem meg az Öreg Diákok és nevelőik nevében, jó volt köztük lenni. Remélem, nem szakadnak el a gyökerek a továbbiakban sem!

Útravalónak idekívánkozik Kiss Jenő költő sora:

„Nézz előre most egy percre,

Nézz vissza az útra!

Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka!

Nézz vissza, aztán ismét csak előre,

S mindig tovább az alkotó jövőbe!”

Legyünk büszkék: szülők, nevelők, barátok és városunk is, hogy az Öreg Diákok hazataláltak! A továbbiakban jó utat nekik! Szeressük őket!

Farkas Erzsike néni

Szervezők: Zákány Lajos, Kocsis Anikó férjével, Forgács Józsival

Segítőik: Nehéz Terike, Filó Marika, Öreg Diákok

Nevelők: Császár Vera néni, Tóthné Mária néni és Farkas Erzsike néni

2017-08-07 14:00