Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Lemanguria – „ÉletTánc” a harmóniáért

A boldogság, és harmóniakeresés új hazai mozgásterápiás módszere, a Lemanguria merőben új önfejlesztő és önkifejezési lehetőséget kínál, mindezt a tánc szabad mozdulatain keresztül.  Semsei Angelika a módszert kifejlesztő terapeuta hét éve már, hogy Martfűn is útjára indította a testtudatos mozgás e különleges műfaját, új utakat mutatva a fejlesztés lehetőségeiben.

A korhatártól és tánctudástól független módszer öngyógyító hatással is bír, mondja Angelika, aki a módszer jótékony hatásai mellett martfűi foglalkozásairól, egy ugyancsak Martfűn megtartott országos lélektánc találkozóról, négy éve megjelent könyvéről és önmagáról is szívesen mesélt.

Két éve élek Martfűn, de már lassan hetedik éve, hogy heti rendszerességgel foglalkozásokat vezetek. Az elmúlt évek alatt annyira megszerettem az itteni embereket, hogy családommal ide is költöztünk. Visszanézve, hogy ez idő alatt mi minden történt itt velünk, mondhatom jó döntést hoztunk, szeretünk itt élni.  Számomra fontos a martfűi emberek nyitottsága, szeretete és befogadó jelenléte, mely olyan szabadságot adott nekem, hogy lehetőséget kaptam szakmai munkám kiteljesedésére.

A módszer lehetőséget ad arra – mely a mai ember számára kicsit tabutéma –, hogy a mozgáson, a szabad mozdulatokon és a táncon keresztül tanuljunk önmagunkról. Segíti az önmegismerő, önkifejező folyamatokat és azt, hogy gondolatainkat, megnyilvánuló érzéseinket merjük mozdulatban is kifejezni. A megfelelés nagyon erős gátként mindannyiunkban benne van. Tapasztalataim szerint, ha eljutunk odáig, hogy felszabadítjuk ezeket a gátakat, akkor meg merjük tenni a lépéseinket. A stressz szinte mindenkit érint, felnőtteket, gyerekeket egyaránt. Ez azt jelenti, hogy óriási korlátként élik meg az életükben azt, hogy valaminek megfelelni vágyva – akár az iskolai, munkahelyi, otthoni, családi, vélt, vagy valós elvárások – hogyan befolyásolják saját lehetőségeiket a boldogság és kiegyensúlyozottság megteremtésében, ami pedig abszolút a siker záloga.

Semsei Angelika vezetésével február végén a martfűi művelődési központ adott otthont egy szakmai találkozónak, melyen különböző terápiás területeken dolgozó szakemberek vettek rész. A Lemanguria módszerét ők is valamennyien használják a tanári, pszichológusi, táncképzési területeket érintő segítő munkájukban.

– Nagyon fontos célja volt, hogy megosszuk egymással azokat a tapasztalatokat, amelyeket év közben nyertünk, és amelyek előrébb tudják vinni a munkánkat. A módszer egyik alapköve, a gyakorlati és a tapasztalati tanulás az, ami a legjobban előre tud vinni bennünket. Amit szóban átadunk egymásnak, az is nagyon fontos, ám valódi tudássá akkor válik, amikor az ember képes átélni a hallott vagy akár olvasott dolgokat.

A Lemanguria gyökere a magyarság hagyományaiból és mozgásismeretéből ered, maga a módszer is itt született Magyarországon, ám előtte Angelika polinéz táncokat és testmunkát tanult Dániában. Itt kezdte foglalkoztatni, mennyi információ, lehetőség rejlik a táncban.  Hazatérve, tapasztalataira támaszkodva, hasonló beállítottságú barátaival született meg a táncműhely gondolata, ahol az összefüggéseket önmagukon keresztül megfigyelve forrta ki magát a módszer, majd a műhely, a Lemanguria Mozgásművészeti Tanoda.

– ­Nagyon örülök, hogy egyre inkább lehetőséget kapunk megmutatni magunkat, hiszen különböző fesztiválokra, előadásokra, konferenciákra hívnak, és ez kulturális területen ugyanúgy igaz, mint a pszichológia területén – meséli Angelika, aki tapasztalatait könyvben is megírta. A 2013-ban megjelent Lemanguria - Élettánc című könyvben  a tánc gyógyító és formáló erejét bemutatva, a harmóniához vezető belső útról osztja meg gondolatait olvasóival.

A Lemanguria felnőtt foglalkozásai szerdánként a Művelődési Központban zajlanak. Az összetartó közösség örömmel vár mindenkit, aki szeretne a mozgáson keresztül egészségről, önkifejezésről, játékról, de leginkább önmagáról tanulni.

Mottó: „ A siker nem opció, hanem elköteleződés”

Magyar Mária 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város