Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Ovis ballagások, évzárók Martfűn

A nyári szünethez közeledve a Játékvár Óvoda és Bölcsőde tagintézményeiben is ünnepek tették széppé az idei nevelési év utolsó napjait. A három bölcsődés csoportban gyermeknapi rendezvényre várták a szülőket, ahol gyermekeikkel együtt játszhattak, kézműveskedhettek és közösen felfedezhették a tűzoltó autó rejtelmeit. A 25 óvodába lépő kisgyermek helyére már izgatottan várakoznak a leendő „kisbölcsisek”.

Az évzáró rendezvényekre nyolc óvodás csoportban várták szeretettel a szülőket az óvó nénik és a gyerekek. Az óvodában töltött évektől idén összesen 42 nagycsoportos búcsúzott el óvodáik bensőséges ballagásán. 

A búcsú köszöntői, versei és virágai a Munkácsy úti Óvoda 21, a Kossuth úti Tagóvoda 11 és a Május 1. úti Tagóvoda 10 kisgyermekének szóltak a búcsú pillanataiban.

A legtöbb kisgyermeket búcsúztató Munkácsy úti óvoda a Művelődési Központban megtartott hagyományos évzáró ünnepen is elköszönt nagycsoportosaitól, majd valamennyi csoportjának színes műsorokban gazdag délutánja várta a vendégeket.

A Május 1 úti Óvodában Pünkösdi népszokásokat mutattak be a gyerekek szüleiknek, majd közös lakomázással búcsúztak az ovitól.

A Kossuth úti Óvodában családtagokkal együtt ünnepeltek és játszottak a gyerekek, ahol megjelent a pórul járt róka, az éhes medve, táncoltak a fák, a virágok, a méhecskék.  Családi virsli-sütéssel zárták ezt az ovis évet.

A 2016/17-es nevelési évet parádés műsorokkal záró csoportok, az óvó nénikkel és dajka nénikkel együtt a nyári hónapok után szeptemberben folytatják az ovis hétköznapokat. A most búcsúzó 42 gyermeket 51 kiscsoportos váltja majd, ami – a tavalyihoz hasonlóan – ismét növekedést mutat az óvodáskorú gyermeklétszámban, Martfűn.

Magyar Mária

Tovább a 2017.06.01 - Munkácsy úti Óvoda - évzáró ünnepség képgalériához>>>

Tovább a 2017.06.01 - Munkácsy úti Óvoda - ballagás képgalériához>>>

Tovább a 2017.05.31 - Május 1 úti Óvoda - ballagás képgalériához>>>

Tovább a 2017.05.31 - Kossuth úti Óvoda - ballagás képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város