Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Föld Órája 2017, Martfűn is

A WWF (Természetvédelmi Világalap) az idén 11. alkalommal szervezi meg a világ legnagyobb civil akcióját, a Föld Óráját. Az akció keretein belül a szervezet megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények és kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás által okozott problémákra. A kampányban résztvevőket arra kérik, hogy minden év márciusának utolsó szombatján, idén március 25-én este 8.30 és 9.30 között egy órára kapcsolják le a fölösleges világítást, és áramtalanítsák a nélkülözhető elektromos készülékeket.

Az akció célja a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

A világméretű önkéntes kezdeményezés 2006-ban indult útjára Sydney-ből, az idei felhíváshoz 178 ország csatlakozott.

A WWF a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezeteként több mint 50 éve küzd a biológiai sokféleség megőrzéséért, a környezetszennyezés csökkentéséért és az erőforrások fenntartható használatáért. A szervezet a világ több mint 100 országában van jelen programjaival, és több mint 30 éve Magyarországon is óvja a természeti értékeket.

Martfű 7 évvel ezelőtt csatlakozott először a kezdeményezéshez, és ebben az évben is részt kíván venni az akcióban, melynek keretében a város főterén található díszkivilágítás fényei hunynak majd ki egy órára.

Az akcióhoz azonban nemcsak települések, hanem intézmények, vállalatok, és magánszemélyek is egyaránt csatlakozhatnak, melyet a WWF honlapján: http://foldoraja.hu tudnak megtenni.

A kezdeményezés 2011 óta kiegészült egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.

Életünk során nem mindegy, hogy mekkora ökológia lábnyomot hagyunk magunk után, hiszen az utánunk jövő generációktól - nem szabad elfelednünk - csak kölcsön kaptuk a Földet, és azt olyan állapotban kellene hátra hagynunk, hogy még sokáig élet virágozzon rajta.

Csatlakozzunk minél többen a világméretű felhíváshoz, és legyünk együtt részesei a programnak!

Szekeres Mónika Gizella

önkormányzati képviselő

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város