Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A postagalambtól a 3D-ig

Sikeres időszakot zárt a Városi Könyvtár híradástechnikai kiállítása, mely egész szeptemberben látogatható volt. Köszönjük a lelkes pedagógusoknak, akik technika, rajz, társadalomismeret órán, vagy éppen napközi időszakában hozták el a diákokat, elsős korosztálytól, a már majdnem felnőtt középiskolásokig. Szerencsére játszani, aktívan gondolkodni mindannyian szerettek.

Eiler Zita muzeológus az elektromosság előtti „ősidőket” idézte fel, majd pedig a televíziózás történetét dolgozta fel a diákokkal. Nagy sikert aratott a tévézés hőskorát felölelő vetítős összeállítása és az információtorzulást bemutató pletykajáték.

A mindezt lehetővé tévő fizikusok munkásságát, a rádiózás elterjedését mesélte, játszotta el Kengyel Éva. A könyvtár munkatársa, örömmel ötvözte a humoros flashmobot a komoly tudást rejtő előadással.

Az órákon, az aktuális iskolai tanrendhez igazodva, elemezték a társadalomszerkezetet, a szóbeli kommunikációt, a testtartás, a hanglejtés hírértékét is, a technikai vívmányok fontosságát, valamint a térformák esztétikájának és praktikusságának összefonódását.
A készülékek a kezdetekről, az 1950-es 60’as évekről meséltek, s erre az alkalomra ki is öltöztek, hiszen az akkori háziasszonyok szerették „felöltöztetni” az új berendezéseket.

Az egy hónapig tartó kiállítás anyagát Szilvási József gyűjtőnek köszönhetik a szervezők.

K.É.

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város