Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„A reménység pedig nem szégyenít meg…” – A Martfűi Református Templom felszentelésének 20. évfordulóját ünnepeltük

Ünnepi rendezvények sora szolgált emlékezésül Martfű Református Templomának húsz évvel ezelőtti felszentelését idézve, 2016. augusztus 21-én. Városunk Református Egyházközségének tagjai, a Kupai-Szabó lelkészházaspár meghívására, rangos egyházi elöljárók ünnepi gondolataival, egykori Martfűn szolgálatot adó lelkészek visszaemlékezéseivel, polgármesteri köszöntéssel ünnepeltek együtt a jubileumi Istentiszteleten.

– Martfűn a templom és az építkezése is egybeforrt a város nevével. Martfű 1989-től lett város, és 1993-tól elkezdődött az építkezés, mely úgy gondolom, nagyon fontos volt az itt élők életében. Martfű volt az egyetlen város az országban, ami még nem rendelkezett templommal, ezért is volt nagy öröm, amikor 1996-ban az épület elkészült. Abban bízom, hogy olyan szilárd alapokra épült városunk református temploma, hogy legalább olyan sokáig áll majd, mint ahogy az országunk is áll ezer éve – hangzott el dr. Papp Antal beszédében. Az ajándékként Kupai-Szabó Kornélnak átnyújtott „Élet fája” szobor – Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása – a városvezetés tiszteletét kifejezve emlékeztet a jövőben a jeles évfordulóra.

Az igehirdetés szolgálatát főtiszteletű dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke látta el.

Az 1996-ban megépült templom felszentelésének szolgálatát 1996. július 27-én dr. Kocsis Elemér püspök végezte, melynek ünnepi pillanatait archív felvételeken is megtekinthették a vendégek.

A gyülekezet tagjai hálát adtak az ünnepi alkalmon átadott első orgonáért, és együtt emlékeztek a Martfűi Református Egyházközség két évtizedére az Istentiszteleten felszólalók egykori történetein keresztül.

 Az akkor még fiatal településünk 1991-ben tette le alapkövét a református templomnak, és még ez évben meg is épült a templom, majd a torony falai is. 1993-ban Czirmay Árpád tiszteletes úr állt az élére a martfűi szórványból alakult önálló Misszió Egyházközségnek. 1995-ben elkészült a templomfödém és a toronysisak a csillaggal. A következő év májusában emelték be a közel félmázsás harangot, melyet az elkészült templom és harang felszentelése követett. Az urnakegyhely és a lelkészlakás három évvel később készült el, amikor a templom hivatalos státusza már anyaegyház lett. 2000 márciusától a martfűi gyülekezet hivatalosan is Czirmay Árpádot választotta lelkipásztorának. A lelkész 2006-ban nyugdíjba vonult, helyére Szilágyi Gábor került, aki három évig látta el feladatát. Őt hivatalában a Kupai-Szabó Kornél és Tímea lelkészházaspár váltotta, akik azóta, Martfű mellett, Rákócziújfalu és Rákóczifalva gyülekezeteiben látják el a szolgálatot.

– Ha évtizedekkel ezelőtt nem lettek volna imádságos lelkületű, hívő emberek Martfűn – akik gyülekezetre vágytak, és akik érte anyagi és fizikai fáradságot vállalni nem sajnáltak –, akkor most nem ünnepelnénk – hangsúlyozta Kupai-Szabó Kornél. – Olyan sok élet indult meg a rendszerváltás után a templomépítés rögös útján, hogy neveket most nem sorolnék, hisz véletlenül sem szeretnék senkit kifelejteni. Mivel azonban az ő céljuk nem a hírnév szerzése volt, hanem Isten magasztalása, ezért legyen most elég annyi, hogy a Jó Isten áldja meg az ő hűséges szolgáit, tartsa meg közöttünk őket hitben, azokra pedig, akik már elmentek közülünk, szeretettel és hálával gondolunk – tette hozzá a lelkipásztor.

– Húsz esztendő egy templom történetében csecsemőkor, hiszen 100 években szoktuk számolni egy templom történetét – szólt Czirmay Árpád, a gyülekezet első és templomépítő pásztora. – Ha egy csecsemő megszületik, a legdöbbenetesebb pillanat az, amikor kiderül, felsír-e a gyermek, mert ha felsír, akkor életre való.  Ez a templom, gyülekezetével együtt, ebben a húsz esztendőben, ebben a csecsemőkorban, életrevalóságát bizonyította. Ezért áldott legyen az Úr Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nagy neve.

Beszterczey András a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese is köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, beszédében hálát adva minden közreműködőnek, segítő-támogatónak. – Ez a templom a gyülekezetével, az itt folyó munkájával például szolgál az egyházmegye életében. Hálát adok azokért, akik megálmodták ezt a templomot; Isten szolgái, a város vezetése, akik munkája nyomán a pusztaságban megépülhetett ez a templom.

Az ünnepi programok sorában: kiállítás a Vizsolyi Bibliáról, ismertető a Városházán megtekinthető gyűjteményről Millisits Máté művészettörténész előadásában, húsz év emlékeit idéző vetítés, a Martfű Városi Női Kar templomi előadása Szabó Zsolt karnagy vezetésével, és a Martfű Néptánc Együttes Szent István téri tánca is az ünnepet köszöntötte.

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város