Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kettős feltámadás – A Martfűi Református Egyházközség alkalmai a Húsvéti ünnepkörben

Közeledik Húsvét Ünnepe, s lassan közeledik felénk augusztus 21.-e, az a nap, amikor majd vasárnapi Ünnepi Istentisztelet keretein belül köszönetet mondunk Istenünknek azért, hogy 20 évvel ezelőtt a református templom felszenteltetett.

Ez a két Ünnep ebben az esztendőben szorosan egymáshoz kapcsolódik számunkra. Húsvét napján Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk majd. Arra, hogy legyőzte a halált, hogy nekünk üdvösséget szerezzen. Augusztus 21.-én pedig majd azért adunk hálát, hogy sokak szívében feltámadt Krisztus két évtizeddel ezelőtt, kiket arra indított Urunk, hogy építsenek neki ebben a városban is hajlékot.

E gyönyörű hajlékban idén is több alkalommal visszatekintünk az első Húsvéton történtekre, mely alkalmakra várunk minden kedves martfűi lakost nagy-nagy szeretettel.

Áldott Ünnepet!

Kupai-Szabó Kornél

református lelkipásztor


A Martfűi Református Egyházközség alkalmai a Húsvéti ünnepkörben

Március 23. Szerda, délután 16 óra: Bibliaóra a gyülekezeti teremben

Március 24. Csütörtök, délután 17 óra: Emlékezés az utolsó vacsorára, Úrvacsoraosztás a gyülekezeti teremben

Március 25. Nagypéntek, délután 17 óra: Krisztus kereszthalálára való emlékezés a gyülekezeti teremben

Március 27. Húsvét I. napja, reggel 6 óra: Hajnali Istentisztelet a Martfűi Köztemetőben

Március 27. Húsvét I. napja, délelőtt 10 óra: Úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi Istentisztelet a Templomban, ezzel egy időben Gyermekistentisztelet a gyülekezeti teremben

Március 27. Húsvét II. napja, délelőtt 10 óra: Úrvacsoraosztással egybekötött Ünnepzáró Istentisztelet a Templomban

Alkalmainkra mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.„ János 3, 16

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város