Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Isten malmai lassan őrölnek - Hazatért Kövér János egykori birtokára a kőkereszt

2012. április 8-án, Húsvét Vasárnap, a feltámadási körmenet keretében szentelték újra a Kövér János által 1938-ban állított kőfeszületet, a martfűi Szt. Tamás-templom kertjében. 

„Hálája jeléül és a magyar sors jobbra fordulásáért könyörögve, az Úr Isten dicsőségére állíttatta Kövér János. Martfű 1938. VIII.” - olvasható a kőkereszt márványtábláján.

Az ünnepi szentmise hálaadás is volt egyben a kőfeszület helyreállításáért.  Tamási József a szentmise keretében rámutatott azokra a csodálatos élményekre, nagyböjt csillagaira, amelyekkel a keresztény emberek felkészíthetik magukat, hogy a feltámadás jegyében, húsvét vasárnap átadják magukat az ünneplésnek.

Dr. Kiss Edit polgármester, elmondása szerint, maga is azok közé tartozott, akik azon igyekeztek lehetőségeikhez mérten, hogy egyáltalán legyen hitélet Martfűn. - Fontos, hogy keressük a gyökereinket, hiszen Martfű fiatal település, és igyekezzünk megtalálni azokat, akik régen és ma is előremutató dolgokat cselekedtek. Ilyen volt Kövér János, aki keresztet állíttatott a birtoka határán, tudtul adva a világnak, hogy Magyarország földjének e darabja a keresztény hithez tartozik.

Most, hogy a kereszt újra itt lehet, az ahhoz vezető út bizonyítja, hogy Isten malmai lassan, de őrölnek. A mai ember oly nehezen tudja megtalálni, elhelyezni magát a világban. Ehhez talán a legfontosabb kapaszkodó a hit - hangsúlyozta dr. Kiss Edit. A magyar sors jobbrafordulása mindannyiunknak fontos, ez az, amiben hinnünk kell, és amiért sokat kell cselekednünk - hangsúlyozta a kőfeszület feliratára utalva.

A Jézust szimbolizáló húsvéti gyertyával, a feltámadási szoborral és a megszentelt vízzel elindult a húsvéti körmenet, amelynek részeként sor került a megújult feszület felszentelésére.

1938-ban nemzetközi eucharisztikus világkongresszus színhelye volt Magyarország. A magyar katolicizmus XX. századi történetének legnagyobb szabású ünnepsége az 1896-os Millenniumhoz hasonlítható pompával zajlott. Eugenio Pacelli bíboros államtitkárral, a pápa legátusával az élen bíborosok, érsekek és püspökök sora látogatott hazánkba a több hétig tartó ünnepségsorozatra. Pacelli bíboros végigjárta az egész országot, ezrek és ezrek imádkoztak a pápai nuncius miséin. A világtalálkozó megrendezésének jogát Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából kapta meg Magyarország.

Kövér János ennek az eseménynek az emlékére állíttatott kőkeresztet a vezsenyi leágazónál a Tiszaföldvárt és Martfűt összekötő úton - idézte a feszületállítás előzményeit Tamási József plébános atya. - Nem sokáig állt azonban békésen a kőkereszt. A ’60-as években, az akkori ideológiának megfelelően, lerombolták, ledöntötték, szinte megbecstelenítve hullott a porba. Kiss Ferenc homoki gazda összeszedte és lovas kocsin előbb saját gazdaságába, majd a homoki templom kertjébe vitte a kődarabokat. Egészen a ’80-as évek közepéig ott pihentek a kereszt darabjai, amikor is ott, a homoki templom kertjében állították fel, az addigra eltűnt, rézből készült Jézus szobrocska nélkül. Martfűre hazatérve remélhetőleg viszontagságos útja végső állomásához érkezett a kőfeszület. - Mivel most már Martfűn is van helyünk és nem csak Homokon, és ez a terület Kövér János birtoka volt, mostantól az idők végezetéig ez a kereszt itt fog állni - jelentette ki Tamási József.

- A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, de a valláson kívül napjainkig megőrizte tavaszünnep jellegét, felelevenítve a tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, amelyek együtt élnek a kereszténység gazdag ünnepi szokásvilágával.

Az ünnep példa és tanulság. Mérce és igazodási pont. Mint ahogyan múltunk egy darabjának helyreállítása, emlékeink megőrzése is az - hangsúlyozta Sági István országgyűlési képviselő. - A Kövér-kereszt megújulása igazán jól szimbolizálja ezt az ünnepet. A gyülekezetnek és József Atyának hála, egy 1938-ban állított emlék ma újból régi pompájában állhat és emlékeztethet bennünket arra, hogy mennyire fontos a múlt tisztelete.

A helyi értékek, a kisközösségi identitás megerősödésével a hagyományok szerepe, jelentősége is megnövekszik. Ezért is örülök, hogy a kőfeszület elnyeri méltó helyét itt, a martfűi templomkertben. Őrizzük hát hagyományinkat és legyünk büszkék múltunkra, városunk múltjára - bíztatott térségünk országgyűlési képviselője.

Az újraszentelési szertartáson Tamási József tisztelettel köszöntötte Kiss Ferenc, a kőfeszület megmentőjének dédunokáit. A kereszt újraállítása jelentős részben adományokból valósult meg. A kőműves munka Muzsnyai László keze munkáját dicséri, akinek csodálatos énekhangjáról is megbizonyosodhattunk.

A rövid újraszentelési szertartást követően a húsvéti körmenet résztvevői tovább folytatták útjukat, megkerülték a templomot, hogy végül visszatérjenek Isten házába, a húsvéti ünnepi szentmise befejezésére.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez >>>

Tovább a videóhoz >>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város