Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Rákóczi út – Útfelújítás észrevételekkel

Befejezéséhez közeledik a Rákóczi út felújítása. Az Öcsöd - Martfű összekötő út városunk belterületén lévő 0,98 km szakasza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében kapott új burkolatot.

Küllemre is szép lett a Rákóczi út, reméljük, hogy sokáig ilyen jó állapotban marad. Dr. Papp Antal szerint továbbra is gondot jelent – márpedig semmilyen kitiltás ezzel kapcsolatban nincs –, hogy az út alapja nem erre a nagy teherautó forgalomra méretezett.

Az önkormányzat június végéig teheti meg az út felújításával kapcsolatos észrevételeit. – Jelezni fogjuk, hogy a bicikli utak csatlakozása nem teljes mértékben történt meg, kérve a javítást. Sajnáljuk, hogy a Rákóczi és a Kossuth út kereszteződésében gyalogos átkelőhely építése nem került bele ebbe a projektbe, azzal, hogy a forgalom nem indokolja. Ha az önkormányzat építené meg itt a zebrát, akkor pedig a beruházás teljes költségét vállalnia kellene, tervezéssel, világítás kiépítésével.

  Az ABC előtti terület aszfaltozását is kértük, de nem történt meg. Ezt is kifogásolni fogjuk, mert ott tárolták a zúzott követ, és a munkálatok során sérült a korábbi aszfaltréteg.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város