Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Különleges zenei élmény

Országszerte megemlékeztek Johann Sebastian Bach születésének 333. évfordulójáról a „Bach Mindenkinek Fesztivál” keretében. Minden év márciusában Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a mestert, ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken. Magyarország 2015-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, és 2017-ben már fesztivállá szélesedett a Bach évforduló megünneplése. A programsorozat célja, hogy a klasszikus zene mindenkihez eljusson.

Martfűre az Ádám Jenő Zeneiskola Fuvola Együttese előadásában – Péli Ildikó tanárnő szervezésében – jutott el Bach zenéje. A martfűi és a szolnoki zeneiskolások kitűnő műsort adtak a Martfű Városi Művelődési Központban március 22-én. A tanárnő pedig egy nagyon érdekes előadásban ismertette meg velünk Bach életútját, zenei nagyságát. Másnap, március 23-án a Szolnoki Református Templomban hallhattunk Bach muzsikát, itt már nemcsak a Fuvola együttes, hanem más hangszerek is megszólaltak a tehetséges zeneiskolások jóvoltából! Köszönjük a szép zenei élményt!

Máté Gizella

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város