A Hókirálynő birodalmában jártunk…

Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét. Mire a végére érünk, többet tudunk majd, mint most, az elején... (Hans Christian Andersen: Hókirányő)



Ebben az évben intézményünk a „Boldog Gyermekekért” Alapítvánnyal karöltve, a „Műv-ész” komplex személyiségfejlesztő, művészeti program keretein belül, Andersen egyik híres meséjét, a Hókirálynő színrevitelét választotta a már hagyományosnak mondható karácsonyi mesejáték témájaként. Ez a megható és csodálatos történet a szeretetről és az összetartásról szól, ami nemcsak a színpadon jelent meg a szereplők tolmácsolásában, de a színfalak mögött is nagy szükség volt rá, hiszen összesen 224 tanuló szerepelt és táncolt három teltházas előadáson, 950 néző előtt.

A csodás látványvilág, jelmezek megteremtésében sok-sok kéz dolgozott összehangoltan. A Szülői Munkaközösség szorgos angyalkáinak és manócskáinak vendéglátása pedig teljessé tette a karácsonyi hangulatot.

Köszönjük a szülőknek, támogatóknak, magánszemélyeknek, vállalkozóknak, hogy a mesejáték sikeréhez hozzájárultak!

„A Boldog Gyermekekért” Alapítvány Kuratóriuma

Támogatóink voltak:

Almásiné Csortos Mária

Dr. Papp Antal

Gál Albert - Suszter Kávézó

Gonda Sándorné - Ili textil

Goods Market - Szretye Andrea

Gyöngyvilág Bt.

Hajdú-Adamik Ágnes

Halla Gabriella és Halla István

Hóvirág Akciós Áruk Boltja - Fehérné Kókai Anita

Komáromi Róbertné

Kovács Zsolt egyéni vállalkozó

Lilla Papír - Írószer - Gál Attila

Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Martfű Média

Martfű Város Önkormányzata

Martfűi József Attila Általános Iskola Szülői Munkaközössége

Martfűi József Attila Általános Iskola osztályközösségei (1.a, 1.b, 2.a, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a, 4.b, 5.a, 5.b, 5.c, 6.a, 6.b, 6.c, 7.a, 7.b, 7.c, 8.a, 8.b)

Poliker Kft - Tóth Zoltán és Kiss Beatrix

Rágyanszky István önkormányzati képviselő

Szabó Ferenc és Túróczi Katalin

Szekes Mónika Gizella - Ibolya Virágszalon

Szilágyi Imre

Szilver Alapfokú Művészeti Iskola, Szatmári-Nagy Szilvia

Torony ABC - Kecskés Attila

 

2018-01-11 09:26