Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfűn sok fiatal sportol és ér el kiváló eredményeket

Önkormányzati elismerő oklevelek és a „Martfű Város Sport Díja” elismerés átadására is sor került a 2017. évi Sportdíj átadó gálán, december 11-én. Önkormányzati elismerő oklevelet és pénzjutalmat vehetett át Arlett Vanda, Balanescu Liliána és Hornyák Döme. A legmagasabb önkormányzati sport elismerést, Martfű város sport díját 2017. évben Iglódi Gergőnek ítélte a képviselő-testület. Rajtuk kívül még közel hatvan fiatal martfűi sportoló kiemelkedő sporteredményeit ismerték el a város sportünnepén.

A sportdíjakra vonatkozó javaslatokat az Oktatási, Művelődési, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága gyűjti össze és terjeszti a képviselő-testület elé.

Az elismerés legmagasabb foka „Martfű Város Sport Díja”, amit első ízben 2016-ban adtak ki. Az önkormányzati díjat az e célra készített serleg, díszoklevél és pénzjutalom testesíti meg. Kiemelt elismerés „Martfű Város Önkormányzati Elismerő Oklevele”, amit két kategóriában, pénzjutalommal és tárgyjutalommal vehettek át az arra érdemesek.

 2017-ben, az edzői javaslatok alapján, a szakbizottság minden javaslatot befogadott – tájékoztatott Rágyanszky István. – Önkormányzati elismerés esetén a díjátadás közpénzből történik, az elismeréseket helyi rendelet szabályozza. – Ahhoz, hogy díjat tudjunk átadni, legalább három feltételnek teljesülnie kell – hangsúlyozta a sportbizottság vezetője. – Az első az, hogy legyen olyan versenyző vagy sportvezető, aki ezért megdolgozott, aki megérdemli az elismerést. A második, hogy legyen olyan személy, szervezet, aki észreveszi, látja, ajánlja, edző, sportvezető, egyesület, szakosztály vagy iskolaigazgató. Végezetül legyen meg az elismerés anyagi fedezete, amit az önkormányzat biztosít, amennyiben tud.

– Önkormányzatunknak és nekem is személy szerint nagy öröm, hogy ilyen sok jutalmat, elismerő oklevelet adhatunk át. Ez azt bizonyítja, hogy városunkban erőteljes sportélet zajlik, sok gyerek sportol, játékszerűen vagy nagy tervekre törekedve, országosan is elismert eredményekkel – köszöntötte a sportdíj átadó ünnepély résztvevőit dr. Papp Antal, kiemelve, hogy a kiváló sporteredmények eléréséhez a szülők segítő hozzáállására is nagy szükség van.

Az önkormányzati sportelismeréseket dr. Papp Antal polgármester adta át, Rágyanszky István, Horváth Endréné és Kupai-Szabó Kornél, a Művelődési Oktatási, Sport, Civil és Egyházi Kapcsolatok Bizottsága tagjainak a közreműködésével.

Elsőként sportáganként a tárgyjutalommal járó önkormányzati elismerő oklevelek átadására került sor. Sorra léptek a színpadra a megyei és országos eredményeket elérő sportoló fiatalok, átvéve az oklevelet és a sportszer utalványt.

Azokat, akik magasabb elismerést, pénzjutalommal együtt járó oklevelet kaptak, később, külön szólították a színpadra.

A Victory Martfűi Kyokushin Karate Klub tagjai közül, az oklevelek és a tárgyjutalmak átvételére Horváth Endréné önkormányzati képviselő szólította a színpadra a fiatalokat. Önkormányzati elismerő oklevelet és tárgyjutalmat vehetett át: Sólyom Hunor, Kovács József, Fehér Áron, Kis Viola Virág, Biri Dominik, Tall Zakariás, Mészáros András, Fejes Gábor, Molnár Adél, Kis Dominik, Szabófi Renáta, Oláh Barnabás, Sólyom Blanka, Szakács András, Melis Adél, Tichy Bence, Nagy Viktória, Kengyel Georgina és Tor Sándor. Iglódi Zalán, Tichy Luca Sára és Vágner Hanna itt és más sportágban is a legjobbak közé állhatott. Edzőjük: Búzás Gábor.

A Martfűi Kyokushin Karate Klub 2017-ben töltötte fennállásának 32. évét. Növendékeik értékalapú közösségben fejlesztik magukat, napról-napra, edzésről-edzésre. Az edzéseken elért szint felmérése, hogy versenyeken méretik meg magukat a karatékák.  Ezen események nagyon jól fejlesztik személyiségüket, a test-test elleni küzdelemben le kell győzniük félelmeiket, találkoznak a fizikai fájdalommal, és mindezek felett a küzdelem, az élet nagyon jó lemodellezése, hiszen a cselekedeteiknek azonnali következménye lesz. Egy jól kivitelezett, figyelmes küzdelem győzelemmel jár, ha hibát vét, akkor az ellenfél kap pontot, ha sok hibát vét, és nem javítja ki, akkor pedig a vereség érzésével is találkozik. A mai életben kevés plénumon adatik meg fiatal korban az ilyen erős életszerű tapasztalás. Ha veszt egy számítógépes játékban, mindig van lehetőség újrakezdeni, viszont az adott küzdelem soha nem tér vissza.

Idén huszonhárom versenyző nyolc tornán lépett küzdőtérre az óvodás kortól egészen a junior korosztályig. A versenyeken mindenki megtette a legtöbbet, így öregbítve Martfű város hírnevét, amely a karate világában jól ismert. A szakmai munka shihan Stefanovics József vezetésével zajlott, aki idén két sporttörténelmi tettet is véghezvitt. A karate klub fennállása óta elsőként szerzett shihan 5. dan mesterfokozatot, amely négyórás technikai vizsgából és váltott ellenfeles küzdelemből állt. Decemberben pedig az első magyar UFC (a világ legnagyobb küzdősporttal foglalkozó promóciós szervezete) résztvevő, Fábián Melinda mögött ült a küzdőtérnél, akinek erőnléti és állóharc edzéseit irányította. A szakmai munkát Búzás Gábor edző segítette.

A gyerekekkel végzett munka az edzőteremből indul, ahol a versenyzés mellett az övfokozati vizsgákra is felkészülnek. Az övvizsgákon komplex vizsgarendszernek kell megfelelniük. A klubban magas szakmai vezetés mellett, jó hangulatú edzéseken, jól felszerelt teremben fejlesztheti magát mindenki. A karate kiváló személyiségfejlesztő, önmegvalósító tevékenység.

A Martfűi Úszó és Triatlon Klub kiváló versenyzőit Rágyanszky István szólította a színpadra. Ők Gáspár Barnabás, Danku László, Botka Anikó, Bérczi Blanka, Bakó Ferenc, Csüllög Marcell, Tóth Zalán, Pápai Péter, Németh Noémi, Forgács Korinna, Deák Dorina, Bácsmegi Laura, Deák Boglárka, Laczkó Enikő, Táborosi Dorka, Pápai Balázs, Kiss Anna és Sági Fanni Lili, akit, kerékpár sportágban, az MVSE is önkormányzati elismerésre jelölt. Edzőik: Balogh József, Botka Tibor és Sándor Dénes.

A 21. század egyéni sportjaként is emlegetett triatlon mára igazán népszerűvé vált városunkban. Az úszás, kerékpár, futás hármas egysége alapjaiban is igen sokoldalú mozgásformát jelent. Ezeknek egymás utáni teljesítése azonban még ennél is több lehetőséget rejt a testi és mentális fejlődésre.

A Martfűi Úszó és Triatlon Klub 2005-ben alakult. Az eleinte néhány fős, úszással és triatlonnal foglalkozó kiscsoport mára a környék egyik legnagyobb és legeredményesebb sportegyesületévé nőtte ki magát. Fő feladatuknak az utánpótlás nevelést tartják. A klubban nap, mint nap közel 50 sportoló választja a testmozgást délutánonként. Sportolóiknál kiemelt figyelmet biztosítanak a változatos és sokrétű mozgástanulásra, a különböző sportágak megismerésére, legyen az úszás, futás, kerékpár vagy ezek keveréke. Ehhez szakképzett, megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező, elhivatott sportszakembereik, támogatóik biztosítják a hátteret. A mindennapos foglalkozások és edzések mellett részt vesznek a helyi sportmegmozdulásokon, legyen az iskolai sportverseny vagy városi rendezvény.

Megyei és országos szinten és a környező országokba utazva, 2017 évben több mint harminc versenyen képviseltette magát a klub. Részt vettek a versenyzők úszóversenyen, futóversenyen, kerékpárversenyen, aquatlon, duatlon és triatlon versenyen. Évente több alkalommal pedig saját rendezésű versenyeiken látják vendégül az ország számos sportegyesületét. Edzőtáboroztak Móron, Szentesen, Tiszafüreden, Bélatelepen és Horvátországban is. Versenyeztek hazánk közel harminc helyszínén, bejárva az év során az egész országot.

Országos bajnokságokon egyéniben három alkalommal állhattak dobogóra a klub versenyzői, két ezüst és egy bronzérmet szerezve. Csapatban nyolcszor végeztek dobogós helyen a martfűi triatlonosok, öt arany- és három bronzéremmel gyarapítva a klub díjait.

2017 évben eredményeik alapján a triatlon klub négy sportolója érdemelte ki a Héraklész válogatott kerettagságot: Botka Anikó, Hornyák Döme, Pápai Balázs és Tóth Zalán.

A Martfű Városi Sportegyesület Sakk Szakosztálya az elmúlt évben is jelentős sikereket ért el. Az év során tizenegy megyei és országos versenyen nyolc első, három második és számos további értékes helyezést szereztek. A szakosztály kiváló versenyzőit Kupai-Szabó Kornél szólította az önkormányzati elismerések átvételére. Ők Pál Ágnes Manlaj, Rácz Norbert, Pintér Alexandra, Farkas Fanni, Ónodi Emese, Vágner Hanna, Tichy Luca Sára. Edzőjük: Szilágyi Dezső.

A sakk tudomány és természet is, amely ugyanakkor az életet utánozza. Maga a sakkparti az ellentétek sajátos összetalálkozása, amely egy szűk hatvannégy mezőből álló négyzetes területre összpontosul, de a kombinációk lehetőségei szinte a végtelenhez közelítenek.

A sakk tudomány, mert egy sakkparti sikeres megvívása sajátos gondolkodást igényel, amelyben matematikai, geometriai és pszichikai ismereteket is felhasználnak. A sakk művészet, mert egy lejegyzett, emlékezetes játszmát bármikor újrajátszhatunk, amiben ugyanúgy gyönyörködhetünk, mint bármely más műalkotásban. A sakk magát az életet utánozza, hiszen egy sakkjátszma megvívása olyan, mint egy gazdasági vállalkozás sikerre vitele. Végül pedig a sakk egy olyan sport, amelyben az elmék versenyeznek egymással. Nem a fizikai erő, hanem a szellemi felkészültség az elsődleges. E tulajdonságok nagyszerű képviselői azok a fiatalok, akik itt állnak most mellettem, és akiknek szívből gratulálok! – fogalmazott Kupai-Szabó Kornél.

A sakkozókat a Martfűi Labdarúgó Sportegyesület legeredményesebb tagjai követték a színpadon: Csikós Máté, Való Vivien, Bontovics Márk, Iglódi Zalán (aki karatés is), Komáromi Bendegúz, Bakondi Bence, Stonawski Csanád, Berta Tibor Dániel, Balla Róbert, Jámbor Zsolt, Bodzsár Balázs, Deák Gergő Ferenc, Rupa Csaba, Bencsik Richárd és Tóth Ádám. Edzőik: Benedek Tibor, Farkas Roland, Hovodzák Ferenc, Németh Lajos és Trencsényi Tamás.

A Martfűi Labdarúgó Sportegyesületben jelenleg több mint 120-an sportolnak heti rendszerességgel. Nyolc korosztályban hat edző foglalkozik városunk focistáival.

 2017-ben rendkívül sikeres szereplést tudhatnak maguk mögött, hiszen a felnőtt csapat rajt-cél győzelmet aratva utcahosszal nyerte meg a megyei III. osztályú bajnokságot, majd újoncként a feljutást jelentő 2. helyről várhatja a tavaszi folytatást. Ami külön öröm, hogy a csapat gerincét helyi fiatalok alkotják, akik közül többen 20 év alattiak. Az U19-es és az U14-es csapat 1. helyen zárta az őszt, míg az U16-osok negyedikek lettek. A Bozsik Programban részt vevő négy korosztály rendszeresen szállította a kiváló eredményeket, a legügyesebb gyerekek pedig folyamatosan jártak a szolnoki alközpont tehetséggondozó programjaira.

A Fight Team Martfű kung-fusai közül Fűzfa Dominik és Mester Marcell érdemelte ki eredményeivel az önkormányzati sportelismerést. Edzőjük: Kelemen Richárd.

A Kung-fut gyakran a kínai harcművészetekkel azonosítják, azonban a kung-fu szó jelentése ennél árnyaltabb. Kemény munka és jelentős tanulással töltött idő árán megszerzett tudás, jártasság. A kung-fu szót eredetileg minden alkotó, fejlesztő célú művészetre használták.

A hagyományos harcművészeti iskolákban tanulók a harcművészetet nem csak önvédelmi célokra és az elme fejlesztésére alkalmazzák, hanem erkölcsi rendszerként is foglalkoznak vele. Akarat, kitartás, bátorság, türelem, állhatatosság, tisztelet – olyan személyiségjegyek, amelyek nemcsak a sportban, hanem a mindennapi életünkben is kiemelkedő fontossággal bírnak.

Edzőjük szerint tanítványai nagy szorgalommal vesznek részt az edzéseken, minden foglalkozáson jelen vannak, példát mutatnak a kisebbeknek. Évek óta sikeresen szerepelnek a sportág versenyein. A Fight Team Martfű kung-fusai az idei évben is szép eredménnyel szerepeltek a Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség Országos Bajnokságának tavaszi fordulóján és a Nemzetközi Wing Chun Bajnokságon is.

A Szilver Táncsport Egyesület és Művészeti Iskola növendékei közül Varga András, Fodor Luca, Fodor Bence Olivér és Dorogi Edina Anna volt a legeredményesebb az elmúlt évben. Tánctanáruk: Prozlik Anna.

A tánc elválaszthatatlan az ember társadalmi létének alakulásától. Ősidők óta, ha az emberek összegyülekeztek ünnepelni, nem maradhattak zene és tánc nélkül.

A táncsportban a nemzeti és nemzetközi versenyeken két csoportot különböztetnek meg, a standard táncokat és a latin-amerikai táncokat. A legősibb standard tánc, a keringő, az angolkeringő, melyet lágy, szentimentális zenére táncolnak, ritmikusan lendülő mozdulatai által a legharmonikusabb standard tánccá vált.

Az igazi latin-amerikai táncok, a samba, a rumba és a mambó őseinek hazáját Afrikában kell keresni. Ott élt a tánc a harci és termékenységi táncokban, a szerelmi játékokban, esküvőkön, aratási ünnepeken.

A Szilver Táncsport Egyesület huszonöt éves múltra tekint vissza. Egy ilyen eredményes egyesület működéséhez három tartópillérre van szükség. Az egyik az igényes, művészi értékű tánc szeretete, tisztelete és az az iránti vágy, hogy ennek birtokába kerülhessünk. A második a tánc edzőjének fáradságos munkája, aki tudásának legjavát akarja átadni tanítványainak. A harmadik pedig a kialakult közösség, hiszen a tánc szeretete olyan azonos érdeklődésű embereket hoz össze, akiknek van közös célja, vannak témáik és vannak álmaik. A csapat nem csak a csapatszellemtől jó, hanem hogy tagjai mindnyájan külön-külön is elhivatott és avatott mesterei annak, amit végeznek.

 

Önkormányzati elismerő oklevél és pénzjutalom kitüntetésben 2017-ben három eredményes sportoló részesült.

A sakk sport terén elért ifjúsági sportolói eredményei alapján önkormányzati elismerő oklevelet vehetett át Arlett Vanda. Edzője: Szilágyi Dezső.

Arlett Vanda a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium 12. osztályos tanulója. A sakk sporttal az általános iskola első osztályában ismerkedett meg. 2007 óta versenyez, az első érmét 2008-ban szerezte. Azóta 31 versenyen állt dobogóra, ebből 11 alkalommal lett első helyezett.

2011 óta nyolc alkalommal szerepelt a diákolimpia országos egyéni és csapat döntőiben, négy alkalommal került a díjazottak közé, a legjobb eredménye 2. helyezés volt. Sportolói tevékenysége mellett tanulmányi eredményei is magas színvonalúak. Osztályában mindig a legjobb tanulók közé tartozott. Tanulmányi és sporteredményei alapján az általános iskola vezetése „József Attila Díj” elismerésben részesítette.

A sakksport iránti elkötelezettsége, szerénysége példa értékű lehet a fiatalabb sportolók előtt is.

Önkormányzati elismerő oklevelet és pénzjutalmat vehetett át Balanescu Liliána, a Szilver TSE versenyzője.

Balanescu Liliána tíz éve az egyesület eredményes táncosa. Hétévesen kezdett táncolni. Az akkori táncpartnerével négy évig táncoltak a művészeti iskolás versenyeken. 2011 decemberétől Mészáros Bencével alkotnak egy párt a táncparketten. 2012 májusában kezdtek el közösen versenyezni tíztáncos párosként. Heti négyszer edzenek Szentesen. A tíztánc igen komoly erőpróba, elődöntőről középdöntőig, illetve a végső cél a döntőbe betáncolni magukat.

2016 óta Lili a szentesi formációs csapatnak is tagja, tehetsége és szorgalma alapján. Ők a legfiatalabb párosa a formációnak. November 27-én Németországban rendeztek világbajnokságot, ahol 18 csapatból a 6. helyet szerezték meg. Az év utolsó versenyén, Békéscsabán, az országos bajnokságon, ifi A standard kategóriában 1. helyet, míg latinból 3. helyet értek el.  Az U 21. standard versenyen pedig 3. helyen végeztek. 

December 28. és január 3. között Amerikában, Miamiban az ottani magyaroknak táncoltak. Rövid pihenő után január közepén edzőtáborba mennek a februári magyar bajnokságra készülve, majd február 25-én Szocsiba utaznak, formációs Európa-bajnokságra.

László Csaba és Páli Viktória edzők szerint Lili olyan személyiség, hogy aki meglátja és megismeri mindig mosolygós arcát, egyszerűen nem lehet őt nem szeretni. Rendkívül tisztelettudó, szorgalmas, alázatos táncos. Olyan kisugárzása van, amit nem lehet megtanulni. Ő ezzel együtt született, és ezt a táncparketten ragyogóan tudja kamatoztatni.

2018-ban párjával utolsó éves ifisként versenyeznek. További táncos pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Az önkormányzati elismerések átvételének sorában Hornyák Döme triatlonos következett, aki azonban, a Héraklész válogatott tagjaként, a díjátadó időpontjában is edzőtáborban vett részt. Oklevelét és pénzjutalmát nagymamája, Horváth Dezsőné Száraz Irén vette át helyette, aki korábban szintén válogatott sportoló volt.

Hornyák Döme 16 éves, és tíz éve sportol. A Martfűi Úszó és Triatlon Klubban kezdte el sportéletét. Itt sajátította el az úszás alapjait, itt tanult meg kerékpározni, és így lett a választott sportága a triatlon. A martfűi klub színeiben a versenyeken egyre eredményesebben képviselte városunkat. Tízévesen sorra nyerte a versenyeket, 12 évesen korosztályos magyar bajnok volt. Az elmúlt években országos bajnokságokon egyéniben és csapatban is több magyar bajnoki címet és helyezést szerzett. Ez évben az Olimpiai Reménységek Versenyén harmadik helyezést ért el.

Három éve tagja a magyar triatlon Héraklész válogatott keretnek. 2017-ben elért eredményei alapján a 2018-as Rio de Janeirói Ifjúsági Olimpiára készülő triatlon válogatott keret tagja.

Döme magatartása, edzőihez, sporttársaihoz való viszonya, az edzésekbe fektetett munkája, szorgalma példaértékű. A választott sportágához való hozzáállása fegyelmezett és alázatos.

Eredményeihez gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

 

A legmagasabb önkormányzati sport elismerést, „Martfű város sport díját” 2017. évben Iglódi Gergő karatés vehette át.

Gergő 2006 szeptemberében lépett be a martfűi karate dojo ajtaján és ismerkedett meg a kyokushin karatéval. Az edzéseken szorgalmasan dolgozott, és első övvizsgáját 2007 februárjában teljesítette. A következő mérföldkő az első színes öv, ami a kék, 2017 novemberében lett az övé, citromsárga övét 2011. tavaszán, a zöld övet pedig 2013. őszén köthette fel derekára. 2016 augusztusában vizsgázott le a fekete öv kapuját jelentő barna övre, amely vizsga igen emlékezetes, a vizsgaanyagban szereplő küzdelmi tesztet, amely 20 ellenféllel való küzdelmet jelent, éjszaka kellett teljesíteni.

Versenyzői pályafutása ezzel párhuzamosan szintén elkezdődött. Gyerek korcsoporttól kezdve folyamatosan versenyzett serdülő, ifi és junior korosztályban is. Az utánpótlás korosztály országosan elismert versenyzője, több évben is szerepelt az országos ranglista 1. helyén korosztályában és súlycsoportjában.

2015-ben lett a Magyar kyokushin karate válogatott tagja. Mestere, Stefanovics József és a szövetségi kapitány irányítása alatt három alkalommal képviselhette Martfűt és hazánkat. 2015-ben Lengyelországban az U 16-os Európa-bajnokságon 3. helyezést ért el, 2016-ban Grúziában, 2017-ben pedig Dániában a Junior Európa-bajnokságon az 5. helyen végzett.   

Az eddigi versenyzői karriere tíz év munkáját öleli fel, melynek során több mint 30 versenyen indult el, ebből a hazai és a nemzetközi versenyeken 29 alkalommal állhatott a dobogón, 8 alkalommal aranyérmesként.

A versenyzés mellett nyitogatja a szárnyait a nevelés terén is. Szükség esetén a csoportokban részedzéseket és teljes edzéseket is tart. Tanulmányait a sport mellett szintén magas szinten műveli. Példamutató személyisége követendő az utána jövő generációk számára.

Iglódi Gergő mindezek elismeréseként vehette át a Martfű város sportdíját jelképező serleget. Önkormányzati elismeréséhez szívből gratulálunk, és további eredményes sportpályafutást kívánunk!

Városunk kiváló fiatal sportolói a sportdíj átadó gála végén ismét a színpadra álltak. Ott és az elkészült csoportképeken is öröm látni, hogy Martfűn ilyen sokan érnek el kimagasló sporteredményeket, kiérdemelve az önkormányzat 2017. évi sportelismeréseit.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város