Több vagy, ha adsz! – 72 óra kompromisszum nélkül

Egy célért sok kézzel – A „72 óra kompromisszum nélkül” országos rendezvényhez Szolnok megyei jogú város ebben az évben 10. alkalommal kapcsolódott. A fiatalokat megmozgató szociális akció, melyen Martfű is részt vett, 2017. október 13-án (pénteken) délután vette kezdetét.



A nemzetközi önkéntes akcióhoz a martfűi szakközépiskola ifjúsága harmadik alkalommal csatlakozott, 4 osztályból, 20 tanulóval. Október 15-én vasárnap 9 órától ellátogattak a Tiszaligetbe, a Turisztikai Központba. „Avarszüreten” vettek részt a diákok, összegereblyézve a már lehullott leveleket. Ez a munkafolyamat 12 óráig tartott. Három órát írtak jóvá az Iskolai Közösségi Szolgálat keretein belül, amelyet közösségi naplójukban igazoltak.

A záró rendezvényt a Református Gyülekezeti Teremben tartottuk a többi középiskolás csapattal, ahol szendvicsebéddel és teával vártak minket a szervezők. Ezt követően a csapatok elmondták az egész hétvégés élményeiket és tapasztalataikat.

Nagyon jó, családias hangulatban telt a délelőttünk. Szerencsére az időjárás is mellettünk volt.

Jövőre ugyanitt, ugyanekkor! Több vagy, ha adsz! – zártuk az idei, jubileumi rendezvénysorozatot.

Szilágyi Aszter László

programkoordinátor

2017-10-18 15:39