Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Sokan élnek közöttünk 90 évnél idősebben

Az idősek világnapja, október 1. alkalmából Martfű Város Önkormányzata évről-évre nagy szeretettel és tisztelettel köszönti városunk 90 évnél idősebb lakóit. Dr. Papp Antal polgármester és Gonda Istvánné alpolgármester ez évben is otthonaikban látogatta meg e szép kort megért 32 martfűi polgárt, akiknek a száma az elmúlt két évtizedben soha nem volt ilyen magas.

– Martfűn hagyomány, hogy az idősek világnapja alkalmából személyesen felkeressük és ajándékkal, emléklappal köszöntjük a 90 évnél idősebb embereket. Ilyen sok 90 év fölöttihez még sosem jöttünk, ami nagy boldogság számunkra – fogalmazott Gonda Istvánné, miközben néhány helyszínre elkísértem az önkormányzat képviselőit.

Közülük majdnem mindenkit meg is tudtak látogatni, egy-két néni vagy bácsi van, aki éppen otthonba vagy kórházba került, de a legtöbben itthon tartózkodnak. Sokan, jó egészségüknek köszönhetően, még egyedül élnek, de a legtöbben természetesen már a családdal, lányukkal, fiukkal vagy az unokájukkal laknak, ők gondozzák őket.

Dr. Papp Antal polgármester szerint a városunk nyújtotta jó körülmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen sok idős ember él közöttünk, jó egészségben.

Dányi Sándorné Madarász Margitka néni a 93. évében jár, amiből jó néhányat letagadhatna. Váci Mihály úti otthonukban nagy örömmel fogadott bennünket családja körében, akik szerető gondoskodással veszik körül.

Lengyel Istvánné Seres Ilonka néni 92 évesen is igazi háziasszonyként sürgölődve invitált bennünket Hársfa úti otthonába. Ahogyan fogalmazott, az egészsége hol ilyen, hol olyan, mint az időjárás, de ezt ebben a korban el kell fogadni.

Városunk idős polgárai örömmel fogadják a figyelmességet, a jó szót, az önkormányzat képviselőinek köszöntését, ami mindig nagy esemény kivételesen hosszú életük hétköznapjaiban.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város