Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Martfűn a foci örök” – A Ferencváros Öregfiúk csapata is eljött az MLSE 75. születésnapjára

A martfűi labdarúgó sport hét és fél évtizeddel ezelőtti megalapítására, városunk sportéletét meghatározó focitörténelmére emlékeztek együtt 2017. szeptember 9-én Martfű egykori és mai labdarúgói valamint szurkolótáboruk. A 75. születésnap előtt tisztelegve a Martfűi Labdarúgó Sportegyesület segítők, támogatók közreműködésével egész napos sportprogrammal készült, három mérkőzésre is invitálva a közönséget. A találkozó mérkőzésein egykori sportlegendák is szurkoltak, legfőképp a martfűi öregfiúk csapatának, akik az ünnep alkalmából nem kisebb ellenféllel, mint a Fradi öregfiúk csapatával játszottak.

– „Szerettük volna méltó módon, egy neves csapat meghívásával emlékezetessé tenni a martfűi labdarúgás 75 évét ünneplő rendezvényünket, így jött az ötlet és hozzá Magyar Zoltán segítsége, aki közbenjárására, nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a Ferencváros – emelte ki Benedek Tibor, a labdarúgó sportegyesület elnöke. A tiszaföldvári születésű Magyar Zoltán, később a magyar válogatott és a Ferencváros technikai vezetője, mint mondta, szívesen állt a kezdeményezés mellé, hiszen a jeles évfordulót jelentős eseménynek tartja, ami véleménye szerint arra is jó, hogy a mai fiatalok erőt meríthetnek a régi nagyságok fociszeretetéből.

– „Nem sok kisváros labdarúgócsapata mondhatja el magáról, hogy közös múltja van az ország legjobb csapatával, a Ferencvárossal. Ma az öregfiúk továbbíthatják ezt a közös történelmet” – hangsúlyozta az ünnepi beszédek között Horváth Endréné, a rendezvény fővédnöke. – „Apukám és én is nagyon szerettük a focit, és ma is fontos célkitűzésem, hogy minél több gyermek sportoljon Martfűn” – mondta el az önkormányzat sportbizottságában is tevékenykedő önkormányzati képviselő, azt is hozzátéve, örömmel vállalta a fővédnökséget a rendezvényen, mely a jelen labdarúgóit is köszöntve, méltó emléket állított a múlt focisikereinek.

Az MLSE elnökének gratulálva Boldog István is sikeres jövőt kívánt az egyesületnek: „Remélem, hogy jövőre már a megye első osztályban köszönthetjük a martfűi csapatot, hiszen ennek a csapatnak minimum az első osztályban a helye” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A mérkőzések sorában délelőtt 9 órától a Martfűi LSE - Túrkeve VSE U16-os utánpótlás bajnoki labdarúgó találkozón szurkolhatott a közönség. Az egész napos sportrendezvény nyitómeccsén a martfűiek 11-0-ra győztek Túrkeve csapata ellen. 16 órakor kezdődött a Martfű - Zagyvarékas megyei 2. osztályú mérkőzés, amely szintén a hazaiak javára dőlt el, és a délelőtti, U16-os csapat sikerét követve fölényes 5-1-es martfűi győzelemmel végződött.

A nagyon várt Martfűi Öregfiúk - Ferencvárosi Öregfiúk mérkőzés igazi ünnepi hangulatban, a múlt előtt tisztelegve két martfűi legendás labdarúgó, Csendes Imre és Seres Ferenc kezdőrúgásával indult 14 órakor. Jelentős szurkolótábor bíztatta Martfű játékosait, akik szinte mindannyian gyermekkoruk óta rúgják a bőrt. A Ferencváros, mint a baráti mérkőzés kuriózumának számító csapata is sokakat csalogatott a lelátókra. A díszvendég csapatában az 1975-ös KEK fináléban és az 1995-ös Bajnokok Ligájában szerepelt játékosokat, bajnokokat, kupagyőzteseket, így többek közt Rab, Fischer, Keller és sok ismert futballistát is láthattak a nézők.

Az értékelés szerint az alkalomhoz illően baráti, sportszerű és hangulatos mérkőzést láthattak a szurkolók, akik a 6-2-es Fradi győzelem ellenére is tapssal jutalmazták a baráti közösségükről is híres – mondjuk úgy – „érett” martfűi csapatot.

A labdarúgó sportegyesület 75 éves jubileumi rendezvényének megvalósulásáért Benedek Tibor MLSE elnök köszönetét fejezi ki támogatóiknak, akik segítségükkel hozzájárultak a nap sikeréhez: Bunge Zrt., Vital-Life Kft., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Suszter Kávézó, DESZÁN Kft., Tisza Park Kft., Szántó Lajos, Nagy és Társa Kft., Rigo Kft., Horváth Endréné, Dorogi Dalma, Panyik Dalma, Tisza Cipő Zrt., Start Agro Kft., Martfű Termal Spa, Alföld Smaragd Kft., Penta Print Kft., Kecső Zoltán, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat.

Az ezúttal jubileumot is ünneplő találkozó a közelmúltban már harmadjára hozta össze újra a valaha Martfű színeiben sportoló labdarúgókat, akik egykori sikerek, kudarcok és példaképek emlékeit is szóba hozva, valamennyien egyetértettek abban, hogy Martfűn a foci mindig is örök, a győzelemhez pedig a kitartás mellett leginkább a játék iránti elkötelezett szeretetre van szükség. Hajrá Martfű!

Magyar Mária

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város