Általános Iskola – Nekilendültek az új tanévnek

Az utcák újra megteltek gyerekekkel, a kisebbeket kísérő szülőkkel. Az első csengőszóval, szeptember 1-jén a Martfűi József Attila Általános Iskolában is elkezdődött a 2017/18-as tanév. A nyári csend után 19 osztályban 403 tanuló, köztük 46 elsőosztályos diák töltötte meg ismét vidámsággal az oktatási intézmény termeit.



Az ünnepélyes tanévnyitón Földi Edina igazgatónő szeretettel köszöntötte a gyerekeket, pedagógusokat, az intézmény munkatársait, szülőket és érdeklődőket.

Az iskola dolgozói mellett a 3.-os diákok is készültek erre az alkalomra, dallal, verssel hangolva társaikat a tanévkezdésre.

A pedagógusok vidám dekorációt készítettek a diákoknak, és az intézmény is megszépült. Az iskola minden tanterme tisztán, ünneplőbe öltözve várta a nebulókat.

– Az iskolatáska nehéz. Nehéz, mert újra el kell indulni, szembe kell nézni, helyet kell keresni, lendületet kell venni, neki kell rugaszkodni – fogalmazott Földi Edina. – A visszatéréskor a szívünk mégis könnyű. Könnyű, mint a nyári közös nevetések és a szünidő boldog, erőt adó percei, az ismerősség érzése.

Tanár és diák emlékeiben még ott élnek az iskolai táborok titkai és élményei is. A tanévnyitón az igazgatónő megköszönte azon pedagógusok és segítőik munkáját, akik igyekeztek a gyerekek számára a szünidőt tartalmas és élmény dús programokkal megtölteni.

Külön szeretettel köszöntötte azokat a tanító és tanár néniket, akik az idei tanévben a 25. vagy a 30. tanévüket kezdték el az iskolában. Nagyné Tóth Tünde, Döbreiné Bíró Erika és Szendi Éva kollégáinak egy-egy csokor virággal gratulált Iglódiné Mészáros Ágnes igazgatóhelyettes.

Két új tanár nénit is köszöntött az intézmény; Kontér Ildikó és Deme Judit németet és technikát tanítanak ettől a tanévtől.

Az óvó és tanító nénik hagyományosan idén is megszervezték a Fecske tábort, ezért a legkisebb iskolások már nem ismeretlenül érkeztek. – Legyetek figyelmesek, becsületesek, nyitottak az új dolgokra, hogy büszkék lehessetek magatokra! – köszöntötte az elsősöket a martfűi József Attilások között Földi Edina. A 2. osztályosok pedig jelképes ajándékkal kedveskedtek a kicsiknek.

A nagyobbakhoz szólva a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet az igazgatónő – Nagyon fontos, hogy soha ne azzal mérjétek magatokat, amit elértetek, hanem amit képességeitekkel, szorgalmatokkal, kitartásotokkal elérhettek.

A most kezdődő tanév sok újdonságot, változást hoz gyerek, szülő és tanár életében egyaránt. Ilyen változás az ingyenes iskolatej heti négy napon, az iskolagyümölcs program és az ingyenes tankönyv.

A nyár folyamán a működtetési csoport mindent megtett azért, hogy tiszta, esztétikus és biztonságos környezet várhassa a tanulókat. Az intézmény dolgozói tanév közben is arra törekszenek, hogy szinte észrevétlenül oldják meg a gondokat, feladatokat.

Minden adott tehát, hogy diákok és tanárok nekilendüljenek a 2017/2018-as tanévnek. Ahogyan Molnos Lajos: Becsengetés című versében hallhattuk: Szép volt a vakáció,/ mint egy színes álom,/ de hogy eltelt, oly nagyon/ most már nem is bánom.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

2017-09-05 16:10