Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Övvizsgára készültek, technikai tudásukat csiszolták

A Victory Martfűi Kyokushin Karate Klub ismét nyílt karate szemináriumot tartott Martfűn 2017. augusztus 2-6. között. A tábor szervezői szeretettel várták a tanulni és tenni vágyókat a Shinkyokushin Harcművész Szövetségből és egyéb klubokból.

A klub edzésein sajnos már nem vehetett részt Shihan Karmazin György, a szövetség elnöke, aki a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt. A hazai és nemzetközi kyokushin karate világ meghatározó egyéniségéről, példamutató vezetőjéről minden edzésen megemlékeztek.

A karatékák a tábor főszervezője, Shihan Stefanovics József mellett olyan mesterektől tanulhattak, mint Sensei Búzás Gábor, Senpai Balogh Zsolt és Senpai Pető Krisztián. A szemináriumon résztvevők felkészülhettek az övvizsgákra és a közelgő versenyekre, és a mesterek által csiszolhatták technikai tudásukat.

A Victory tábor különlegessége az éjszakai edzés illetve a Tisza közelsége miatt a vízi edzés, amelyeket az időjárástól függetlenül minden évben megtartanak.

Az idén is sokan érkeztek az edzésekre az ország minden tájáról illetve Szlovákiából is. A népszerű martfűi karate táborból ezúttal is mindannyian új élményekkel és tapasztalatokkal térhettek haza.

Nagy Sándor

Tovább a  képekhez ›››

 

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város