Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Simon Ferenc út – Az útburkolat nem lesz szélesebb

A részletes helyszínrajzok alapján a Simon Ferenc út Május 1 út - Ifjúság út közötti szakasza, a korábbi útszélességben, csaknem teljes hosszában aszfaltborítást kap, a Május 1 úthoz közeledve vált az útburkolat hasonló térkő borításra, mint a Május 1 úton, vagy a későbbiekben a Gesztenye soron. Az Ifjúság út felé haladva az út bal oldalán 27 parkolót, a Május 1 út közelében pedig további öt parkolót alakítanak ki, térkő borítással.

A beruházás második ütemében, a Simon Ferenc út Május 1 út - Buszpályaudvar közötti szakasza, szintén a korábbi szélességben, teljes térkő borítást kap.

A Simon Ferenc út területe, jogi határai lehetővé tették volna az út szélesítését. A beruházás tervezése során azonban fontos szempont volt, hogy a meglévő növényzet a lehető legkisebb mértékben sérüljön, ezért ezt a lehetőséget elvetette az önkormányzat.

A Simon Ferenc út felújítási munkálatainak első szakaszaként e fontos közlekedési útvonal az Ifjúság út - Május 1 út közötti szakaszát újítják fel, és az új parkolók is megépülnek. Az útfelújítás június 19-én kezdődött, és az első szakasz megépítése várhatóan egy-másfél hónapot vesz igénybe. Ebben az időszakban gyakoriak lesznek az útlezárások, a forgalomkorlátozások. A parkolást is máshol kell megoldaniuk az ott élőknek.

Az útburkolat felújítást és a parkolók kialakítását a Farkas Aszfalt Kft. végzi.

A beruházás az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatására kiírt 2016-os pályázat során elnyert, 181 milliós támogatás és önkormányzati önerő felhasználásával valósul meg.

Herbály Jánosné

Simon Ferenc út felújítása, részletes helyszínrajz, Ifjúság út - Május 1. út JPG>>>

Simon Ferenc út felújítása, részletes helyszínrajz, Május 1. út – Buszpályaudvar JPG>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város