Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Vidám „Családi nap” a környezetvédelem jegyében

Családi napra invitálta az óvodásokat és szüleiket a Játékvár Óvoda és Bölcsőde június 15-én délután. Az előző évben sikeres „Családi sport nap” folytatásaként ismét örömmel készült az intézmény, élmény dús programokkal, izgalmas feladatokkal. 

Maróti Katalin, a szervezésért felelős óvodapedagógus elmondta: „Az óvoda nevelési programjában fontos szerepet kap az intézményekkel, családokkal való együttműködés és a gyerekek érzelmi nevelése. Az e célból szervezett, a családok körében népszerű együttlétek a hagyományok ápolását is szolgálják, és ami külön öröm a szervezőknek, a felnőttek és a gyerekek is aktív résztvevői ezeknek a programoknak. Szeretnénk, ha a gyerekek megismernék lakóhelyüket, környezetüket – ezért is terveztük a szabadba a programokat –, és közösen élhetnék át az együtt dalolás örömét – emelte ki Maróti Katalin.

Az idei Családi nap mottója: „Környezetünk kottából  - portyázzunk együtt Martfűn”. Az óvodákban ebben az évben kiemelt nevelési feladat volt a környezeti és zenei nevelés, a lokálpatriotizmus alakítása. A szervezők kicsit átalakították az intézményi gyermeknapot, hogy ne csak az ovis, de a pici, a nagy és a felnőtt gyerekek is együtt játszhassanak ezen délutánon. A családi napot végigkísérte a „környezetünk kottából” a közvetlen környezetünk, városunk jellegzetes épületeinek, szobrainak, növényeinek megismerése, felismerése és a népdalok, a zenehallgatás, a mozgás és a ritmus. A délután vendégei voltak a martfűi Kötélugrók - edzőjük Papp Orsolya - valamint a Kung-fusok - mesterük Sifu Kelemen Richárd -, akik színvonalas bemutatójukkal varázsolták el a kicsiket és nagyokat.

 A Játékvár Óvoda és Bölcsőde Portyázó Porontyok Alapítványa ezzel a programmal az önkormányzat civil alapjához is pályázott és 568 ezer Ft eszköztámogatást nyert Mozgáskotta fejlesztő készletekre.

A Családi nap programja az idén nem csak a gyerekeknek, a családoknak is izgalmas délutánt kínált, mely a szórakozás és a gyermekek örömén túl azt a célt is szolgálta, hogy a szülők, családok közelebbről is megismerjék egymást.

Köszönik az alapítványuknak, Fehér Imre alapítónak, Herczegné Horváth Eszternek a kuratórium elnökének, az Önkormányzatnak és dr. Papp Antal polgármester úrnak a Családi nap megszervezéséhez nyújtott támogatásukat!

Magyar Mária

Tovább a képekehez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város