Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfűn is majálisoztunk

Szórakozásról, pihenésről szólt minden program, mely április utolsó napján és május 1-jén várta a Kikötő térre az itt élőket, baráti társaságokat, családokat. A szabadidős programok között főzőverseny, táncbemutatók, gyermekjátékok, a sztárfellépők sorában pedig Csézy, Gallusz Niki, Aradszky László és Molnár György harmonikaművész gondoskodott a Martfűi Majális hangulatáról. Táncdalfesztivál 50 című műsoruk a 70-es, 80-as évek népszerű slágereiből kínált ismerős dallamokat.

A tábortűz és a rock koncertek 30-án, vasárnap csalogatták a Tisza-parti zöldövezetbe a hosszú hétvége martfűi és környékbeli közönségét. A Családi Délután és a Rock Majális, mint sok éve már, a Városi Szabadidős Kör szervezésében gondoskodott a gyerekek délutáni játékairól, majd az esti fellépő zenekarok élén a népszerű Supernem együttes martfűi fellépéséről.

Szintén martfűi hagyomány a baráti társaságok, cégek, civil közösségek délelőtti programja, amikor május első napján a majálist nyitó főzőversenyre készülve ülik körbe a bográcsokat.

Finom házi ízekkel remekelt a verseny mind a tizenkét csapata, a zsűri szerint ezzel igen megnehezítve a legjobbak kiválasztását. A nevezők a kóstolás, értékelés után a zsűritagoktól – Feketéné Demecs Évától, Táborosi Erzsébettől és dr. Papp Antal polgármestertől vehették át az elismeréseket.

Harmadik helyen a Martfűi Ifjúsági Csoport babgulyása és a Martfűi Lövész Klub csülkös pacalpörköltje végzett. Második lett a Kossuth Úti Nyugdíjas Klub paprikás burgonyája és a TOP csapat csülökpörköltje. Az idei főzőverseny legjobbjai Halla István és csapata hagyományos kakaspörköltje valamint az Airsoft csapat babgulyása lett, ők vehették át az első helyezésért járó elismeréseket.

A verseny többi induló csapata sem maradt alul az értékelésben, hiszen finom ételeikkel, kivételes szakácstudományukkal a zsűri különdíjait érdemelték ki. A Máltai Szeretetszolgálat, a Compnet Kft., a Martfűi Szabadidős Kör, a Juhász és bandája, a Csorba Csaba és társasága valamint a Lorenz Shoe Group Kft. csapatának szakácsai és ételei is elismerésben részesültek. A Lorenz csapatát a zsűri további különdíjjal is elismerte, ugyanis ők főztek a legtöbb főre, 14 bográcsukban több mint 900 vendégük ebédje főtt.

 Sokak ebédjéről gondoskodott a Martfűi Városszépítők csapata, az önkormányzat szakácsai Forgács László és Varga János valamint a polgárőrök főzőmestere Nagy Gábor is, az ő finom ételeik szintén különdíjasok lettek.

Játszóház, ugráló vár, póni lovaglás és gyermekjátékok szórakoztatták a családok legkisebbjeit. Kirakodóvásár, büfék, népművészeti bemutatók is várták a térre látogatókat.

 A színpadon egymást érték a táncbemutatók, helyi és környékbeli művészeti együttesek, köztük break, néptánc, moderntánc és balett produkciókkal szórakoztatva a közönséget.

A Victory Martfűi Kyokushin Klub látványos karate bemutatója ismét a majális egyik legnépszerűbb látnivalói közé tartozott. Érdekes programot kínált a Czimrák Kutyaiskola bemutatója is. A Martfűi Majális záró produkciója, az est sztárfellépője, Csézy előadásában búcsúztatta a kétnapos rendezvénysorozatot.

2017 Martfűi Majálisa a város önkormányzatának rendezésében, a Művelődési Központ szervezésében, lebonyolításában kínálta változatos programjait városunk kellemes vízparti zöldövezetében.

Magyar Mária

2017.05.01 - Majális I képgaléria>>>

2017.05.01 - Majális II képgaléria>>>

2017.04.30 - Családi délután - Rock Majális>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város