Torna túrán a martfűi ovisok

2017. március 21-én, az idén 6. alkalommal rendezték meg Kunszentmártonban a „Tótágas torna túra” Mozgásos Tehetségnapot, a kistérség óvodáinak nagycsoportos gyermekei részvételével. Ezen a rendezvényen az óvodások különböző versenyszámokban mérhetik össze tudásukat, és a délelőtt során kiderül, melyik csapat a váltóversenyekben a legügyesebb, leggyorsabb, legbátrabb, legsportszerűbb, legkitartóbb.



A felkészülésre valamennyi csapatnak elegendő idő állt a rendelkezésére, így az edzéseket már február elején megkezdtük mi is. Rendszeresen gyakoroltuk az összeállított feladatsort, a gyerekek egyre nagyobb magabiztossággal és bátorsággal álltak egy-egy feladat elé. Mindenki eldönthette melyik versenyszámot érzi leginkább a magáénak, amiben a legtöbbet tudja kihozni magából a csapatáért.

Örültünk, hogy a nagy „megmérettetés” előtt a Városi Sportcsarnokban is kipróbálhattuk, milyen a nagy pályán történő versenyzés. Köszönjük Forgács Lászlónak, hogy lehetővé tette a csarnok használatát!

A verseny napján 16 óvodai csoport (8-8) versenyezhetett egyszerre a kunszentmártoni Sportcsarnokban. Jó érzés volt látni a sok színes egyen pólóba öltözött óvodást versenyezni és az eredményhirdetésre várni.

A martfűi óvodások ebben az évben is nagyon szép eredményt értek el a Torna túrán! A sikeres felkészülésnek, a gyerekek küzdeni tudásának köszönhetően két bronzéremmel és egy ötödik hellyel térhettünk haza. Köszönjük a díjazáshoz nyújtott segítségét Balogh Józsefnek.

Külön szeretnénk köszönetet mondani a versenyző szülőknek, anyukáknak és apukáknak, akik nélkül ezek a csodálatos eredmények nem születhettek volna meg.

A nap végén fáradtan, de annál boldogabban, a jól megérdemelt jutalom labdával térhettek haza óvodásaink, melyeket a szülők ajándékoztak a gyerekeknek teljesítményük elismeréseként. Nagyon köszönjük!

Jancsó Ágnes óvodapedagógus

Május 1. úti tagóvoda

2017-04-06 15:37