Kyokushin Karate Felnőtt Magyar Bajnokság – EB kvalifikációkért szálltunk harcba

2017. február 25-én rendezték meg Kiskunhalason a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, ami a felnőtt versenyzők legrangosabb hazai tornája. A bajnokság számos versenyre adott kvalifikációs lehetőséget, mint a következő Európa-bajnokságra, ami Dániában lesz, IFK Világbajnokságra Romániába, valamint KWU világbajnokságra Japánba. Ezek közül a Victory versenyzői mindegyik tornára szereztek kijutási lehetőségeket.



A formagyakorlatban Szlaukó Lászlónak nem sikerült dobogóra állnia, de Stoffán-Wágner Eszter bronzérmes lett, és a küzdelemben is elérte ugyanezt az eredményt.Tátrai Ádám ezüstérmet nyert, mindkét selejtező küzdelmét ponttal nyerte. Markó Szabolcs bronzérmes lett a 75kg-os súlycsoportban. Bálint Armand (85kg) igazán szépen nyerte első összecsapását, meggyőző volt. A következő csatában egy nehéz ellenfél várt rá, szoros küzdelemben maradt végül alul, és a legjobb 8-ban végzett.Popovics Tamás a 85kg Magyar Bajnoka lett. Szépen menetelt végig a mezőnyön, KO-kkal nyert. A döntő küzdelembe valóban a nap két legjobbja került be. Szudi Ferivel szemben minden küzdő időben enyhe fölényben volt, majd az utolsó hosszabbítást követően 5-0-ra győzött és szerezte meg az aranyérmet.

A Victory Martfű volt a torna legeredményesebb csapata, gratulálunk neki és további sok sikert!

Bővebb információ a www.victorykarate.hu oldalon

Tovább a képekhez ›››

Fotók: Domonkos Csaba és Fekete Tamás

2017-03-07 13:52