Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Helyreállítják a betonszigeteket, fákat ültetnek és parkolókat építenek

A Május 1 út felújítása befejeződött, de még nem minden készült el. Ez látszólag ellentmondásnak tűnik, mégsem az. Az útfelújítás pályázati elemei valóban készen vannak. Ezeken túl a csapadékvíz elvezető rendszer is működőképes a Tisza-parttól egészen a Posta mögötti garázsokig, kisebb munkák azonban még váratnak magukra.

– Maga a felújított út használható, viszont vannak olyan munkák, bekötések, amelyek elvégzése csak a jobb idő beköszöntével lesz lehetséges – erősítette meg dr. Papp Antal. – Ilyen a hulladékkonténerek helyének rendbetétele, illetve tavasszal szeretnénk fákat is ültetni. Az Egészségháznál lévő két orvosi garázs mellett pedig további parkolókat alakítunk ki az egészségügyi dolgozók számára – tájékoztatott a polgármester.

2017-ben ugyancsak pályázati forrásból és hasonló módon újul meg a Gesztenye sor és a Simon Ferenc út. A további útfelújításokat megelőzően ezeknek az utaknak a csapadékvíz-elvezető rendszerét is felülvizsgálja az önkormányzat.

Herbály Jánosné

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város