Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Szilveszter Kupa – Méltó búcsúztatása az évnek

A 2016-os év utolsó sportrendezvényén, 28. alkalommal indult a versengés a Martfű Városi Szabadidős Kör által megrendezett Szilveszter Kupán, december 30-án. Az előző évek hagyományos kispályás focikupáihoz hasonlóan, idén is nevezhettek baráti társaságok, klubcsapatok, profi játékosok egyaránt, az ország bármely részéről.

A meccsek reggel 7-órától kezdődtek, és a csoportmérkőzések, valamint a körmérkőzések egészen koraestig zajlottak, amikor is a rendezvény végén kiderült, ki viheti haza a győztesnek járó Szilveszter Kupát. A tizennyolc résztvevő csapat között martfűi, tiszaföldvári, kengyeli csapat is versenybe szállt, sőt Szegedről is érkeztek focizni, kikapcsolódni vágyók a rendezvény helyszínére, a Városi Sportcsarnokba. A torna hangulatáról, a látványos játék mellett, az idén rekordszámú látogató, szurkoló gondoskodott.

Ebben az esztendőben is Szőke Ferenc, a Városi Szabadidős Kör vezetője tájékoztatott a verseny eredményeiről.

Első helyezett és egyben a 28. Szilveszter Kupa győztese a Gina csapata, a dobogó második helyére a Team (Rákócziújfalu) léphetett, míg a Hajnalcsillag csapata a harmadik helyen végzett. Két játékos különdíjat vehetett át. A torna legjobb kapusa Tasi Balázs (Szegedi VSE) lett, valamint a 2016-os gólkirály címet Kiss Krisztián (Gina) szerezte meg.

Minden csapatnak, résztvevőnek gratulálunk az eredményhez, és találkozunk a következő, 2017-es Szilveszter Kupán!

Kupeczki Ádám


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város