Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Az Év Turisztikai Attrakciója – A szolnoki RepTár maga a repülő történelem

A szolnoki RepTár lett 2016-ban Az Év Turisztikai Attrakciója. Hazai idegenforgalmi szakemberek állították össze azt a tízes listát, amiből a femina.hu olvasói választhatták ki a szerintük legjobbat.

A RepTár előtt hétvégenként kígyózó sor is azt bizonyítja, sokakban él még ma is az a kisgyerek, aki pilótát játszott. Az ország legdinamikusabban fejlődő idegenforgalmi célpontjának titka egyszerű: hatvanezer négyzetméternyi kiállító területén keveredik a történelem a játékos fizika-tanulással, a százesztendős relikviák a legmodernebb informatikai szolgáltatásokkal. Egy valami azonban mindezekben közös: felejthetetlen családi élményt nyújt. A szolnoki RepTár maga a repülő történelem.

A RepTár alig egy hónappal a megnyitása után már tízezredik látogatóját köszöntötte, november 30-ig pedig több mint húszezer látogató kereste fel az egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelyet.  Külföldiek is szép számmal tekintették már meg a múzeumot. Vélhetően a legmesszebbről érkezett látogató egy argentin vadászpilóta volt.

A szolnokiak és a környékben élők körében is rövididő alatt népszerű lett a kiállítóhely, amelynek a Facebook-oldala is igen látogatott.

Sajtóanyag letöltése>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város