Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Szép környezet” és „A legszebb konyhakertek” elismerések 2016-ban

Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ebben az évben is várta a pályázatokat a „Szép környezet 2016. év” cím elnyerésére. „A legszebb konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei országos program idei kiírásához és a Váci Egyházmegye által kezdeményezett konyhakerti vetőmag programhoz is csatlakozott az önkormányzat.

A „Szép környezet 2016. év” és „A legszebb konyhakertek” elismerések átadására 2016. október 21-én, pénteken, a Polgármesteri Hivatalban került sor.

– Martfűn egyre többen figyelnek a környezetükre – hangsúlyozta dr. Papp Antal polgármester a díjátadón. – Az önkormányzat is ezt teszi a város közterületein, szemmel látható eredményekkel. Környezetünk rendben tartása során, legyen az magán- vagy közterület, egy-egy fa, bokor kivágása is elkerülhetetlenné válik, amelyek helyett azonban újakat ültetünk. Örömmel vesszük, hogy ezt az itt élők is hasonlóképpen teszik.

Mindkét helyi programot a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Turisztikai Albizottság és a bizottság vezetője, Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő koordinálja.

A „Szép környezet….év” cím annak az ingatlantulajdonosnak, - használónak adományozható, akinek ingatlana, családi háza, társasháza, lépcsőháza megjelenésében harmonikusan, esztétikusan illeszkedik a környezetbe, és az összkép vonatkozásában a legszebb képet nyújtja.

A Karcagról indult, mára országossá vált, „A legszebb konyhakertek” program célja pedig az, hogy felhívja a kertművelés, önellátás fontosságára a figyelmet, valamint a növénytermesztés hagyományainak megőrzése, fenntartása és továbbörökítése a generációk között.

– Május 31-ig vártuk a „Szép környezet 2016” pályázatokat, melyre öt jelölés érkezett. Az albizottság képviselő tagjával, Vas Évával, az önkormányzati rendelet pontrendszere alapján értékeltük a környezeteket – számolt be az albizottság az önkormányzati pályázatok keretében végzett munkájáról Szekeres Mónika Gizella.

A Magyarország legszebb konyhakertjei helyi programba kilenc konyhakert nevezett be, időközben egy nevező visszalépett. Az országos értékelő lap alapján két alkalommal mérték fel képviselőtársával a kerteket, az értékelés során készült fotókat feltöltve a program internetes felületére.

A „Szép környezet 2016. év” címet, valamint az ezt jelképező emléktáblát és oklevelet a Szolnoki út 55. szám alatti lépcsőház lakóközössége, Mészáros Lászlóné és Mészáros László (József Attila út), Pálinkás Pálné és Pálinkás Pál (Varga Katalin út), Bencsikné Benedek Ildikó és Bencsik János (Munkácsy út) valamint Lévai Pálné és Busi János (Mandula út) vehették át.

A legszebb magyar konyhakertek idei martfűi versenyében, normál kert kategóriában Stonawski Józsefné Szűcs Klára és Stonawski József (Szolnoki út), zártkert vegyes kategóriában Törőcsik Károly és Törőcsik Károlyné Szín Mária (Munkácsy út) vehette át az elismerést jelképező emléktáblát és oklevelet.

E két kertet az országos megmérettetésre is felterjesztette a képviselő-testület. Művelőik közül Törőcsik Károly és Törőcsik Károlyné Szín Mária 3. alkalommal vehette át az „A legszebb konyhakertek” országos elismerést és az ezzel járó örökös címet, október 11-én, Budapesten a Hermann Ottó Intézetben.

A martfűi verseny elismerő okleveleit vehették át: normál kert kategóriában Kemenczei Jánosné (Enyedi Margit) és Kovács György (Petőfi út), Mille János és Mille Jánosné (Kiss Rozália) (Mandula út), Szabó Andrásné (Lantai Jusztina) és Szabó András (Zrínyi út), balkon kategóriában Hangodiné Földvári Edina és Hangodi Zsolt (Szolnoki út), zárt kert kategóriában Dorogi Ferenc és Dorogi Ferencné (Almási Katalin) (Simon Ferenc út) valamint Kontér Sándor (Csók István út).

Szekeres Mónika Gizella albizottsága és a képviselő-testület nevében is köszönetét fejezte ki a „Szép környezet 2016 cím” pályázat valamint a legszebb konyhakertek program résztvevőinek, hogy betekinthettek környezetükbe, megcsodálhatták, milyen lelkesedéssel művelik, gondozzák kertjeiket, példát mutatva városunk minden lakója számára.

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város