Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„A martfűi rém” – A premier előtti vetítés Martfűn lesz

Előreláthatólag novemberben kerül a nézők elé a „A martfűi rém” című film, mely a magyar igazságszolgáltatás egyik legnagyobb mellényúlásaként emlegetett, Martfűn történt bűnesetet dolgozza fel. A 118 perces lélektani thriller Sopsits Árpád rendezésében elsőként az októberi Varsói filmfesztiválon debütál, premier előtti vetítését november első napjaira Martfűre tervezik a készítők.

 A rendező azt ígéri, hogy a székbe fog szögezni minket Kovács Péter esetével, aki 1957 és 1967 között hat nőt támadott meg, áldozatai közül kettő el tudott menekülni, négy viszont meghalt. A martfűi rém nem csupán egy sorozatgyilkosság krónikája lesz, a film az ’56-os forradalom utáni elnyomással, illetve a korszak igazságszolgáltatásával is foglalkozik, amikor a kényszervallatás még bevett módszer volt. Sopsits Árpád sokkoló, fordulatos és nem szokványos thrillert ígért az MTI-nek adott interjújában.

A film ötszáztíz millió forint támogatást kapott a Filmalaptól, forgatása Martfűn több hónapig zajlott, elsősorban helyi statiszták közreműködésével.

2015.10.28 - A "Martfűi rém" forgatása képekben

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város